Kiemelt videó
Legfrissebb hírek
2026/714
Pápán kezdi, Zalaegerszegen zárja majd első NB III-as idényét a Király SE

Pápán kezdi, Zalaegerszegen zárja majd első NB III-as idényét a Király SE

 

Egyelőre a párosítások készültek el, a pontos mérkőzésnapok és kezdési időpontok az egyeztetéseket követően lesznek hivatalosak. Az első forduló július utolsó hétvégéjén esedékes, az utolsót pedig 2027. májusának végén rendezik. Az első szombathelyi mérkőzésen a Király lesz a házigazda a 4. fordulóban, augusztus közepén, a Haladás pedig március első hétvégéjén fogadja majd felnőtt csapatunkat.

 

részletek
2026/713
Hévízen játszotta első felkészülési mérkőzését felnőtt csapatunk

Hévízen játszotta első felkészülési mérkőzését felnőtt csapatunk

Az NB III-as bajnokságra készülő Király SE a Zala megyei fürdővárosban találkozott az NB III Dél-Nyugati csoportját a múlt szezonban a 3. helyen záró Kaposvári Rákóczi FC együttesével. A hasznos mérkőzésről Hegyi László, csapatunk vezetőedzője adott összefoglalást.

részletek
2026/710
Elkészült az NBIII. csoportbeosztás

Elkészült az NBIII. csoportbeosztás

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette az NB III.-as bajnokság csoportbeosztását.

részletek
2026/630
Nagy terhelés mellet dolgozott U19-es csapatun

Nagy terhelés mellet dolgozott U19-es csapatun

Hullámzó és nehéz szezont zárt le a nyár elején a legmagasabb UP korosztályunk. Sok játékosnak azonos hétvégén két mérkőzést is kellett játszania, mert az U19-es és az U17-es csapat szorosan együtt dolgozott. Sokan feljátszottak magasabb korosztályba, ami hosszútávon meghozhatja a gyümölcsét.

részletek
2026/630
A támogató környezet, a sport öröme volt a cél az U8-as csapatnál

A támogató környezet, a sport öröme volt a cél az U8-as csapatnál

A keret tagjai jól alkalmazkodtak a megnövekedett játéktér és a kapusposzt kihívásaihoz. A gyerekek nagy lelkesedéssel és szorgalmasan vettek részt az edzéseken, játékuk egyre tudatosabbá vált.

részletek
További hírek
Legújabb fotók
Összes fotó
Legújabb videók
Összes videó
Támogatók
ExpodomBPWX-ONEGalambos Trans Kft.Schaeffler Savaria Kft.IntersportPamoClear '97 Kft.
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
2712345
286789101112
2913141516171819
3020212223242526
312728293031
Szakmai stáb

A Király SE családias légkörben a sport szeretetére, egymás tiszteletére, a küzdésre és a fejlődés fontosságára neveli labdarúgóit. Munkatársaink is ebben a szellemben végzik napi teendőjüket!

tovább
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek