Az U8-as keret tornájáról Török Richárd küldött jelentés:
Az első régiós tornán Veszprémben vettünk részt. Sok jó mérkőzést játszottunk, remek ellenfelekkel mérhettük össze tudásunk. Szereztünk szép gólokat és láttam olyan dolgokat amiket az edzéseken gyakorlunk. Az 1:1 elleni párharcokat nagyobb arányban kell megnyernünk ez döntő szempont lehet a mérkőzések során ebben a korosztályban.
A figyelmetlenségekből bekapott gólokat a meccshiánynak tudom be. Viszont ezen szerencsére könnyen tudunk változtatni.
Összességében elégedett vagyok a csapatom teljesítményével!
Horváth András edzői értékelése az U9-es csapat szerepléséről:
Összességében tetszett amit láttam a csapatomtól a tornán. Az első mérkőzésen kissé álmosan kezdtünk, de a játékkal (főleg a támadójátékkal) meg voltam elégedve. A másik két mérkőzésen már nyoma sem volt fásultságnak, felszívtuk magunkat és ez a lendület ki is tartott a torna végéig. Támadásainkban volt lendület, nagyon jól támadtuk az üres területeket és ami külön öröm számomra hogy meg is tudtuk játszani az üresbe mozgó társat. Felvállaltuk az egyéni támadójátékot főleg a széleken, ennek eredményeként helyzeteket sorozatát alakítottuk ki. Higgadtan próbáltunk építkezni a kapustól, ha kellett többször is megjáratva a labdát. Előre játékban láttam biztató dolgokat a srácoktól, és a párharcokba is bátran beleálltunk. Védekezésben úgy érzem léptünk előre a múlt heti tornához képest, végre felálltunk szervezetten és ebből indítottuk a letámadást. Abszolút pozitívum, hogy mindenki kivette a részét a támadásból és védekezésből egyaránt. Rúgtunk gyönyörű gólokat és mentettünk önfeláldozóan óriásiakat a saját kapunk előtt is. A mérkőzéseken mutatott teljesítményük alapján teljes mértékben dicséret illetti a csapatom minden egyes tagját. Gratulálok srácok, ezen az úton kell folytatni!
Az U10-es keret két nap alatt két tornán szerepelt.
Vámos Márk beszámolói:
Régiós torna Veszprém
3x30 perc
Első tornánkon sajnos nagyon szélsőséges játékot mutattunk. Amikor minden alapelvet megfogadtak amit kértem, akkor élmény volt nézni a játékukat és engem is pozitívan megleptek, viszont amikor halmoztuk az egyéni hibákat és az alapelvekkel szemben mentek, akkor sorra érkeztek a rossz döntések és a hibák. Viszont több volt a pozitív dolog, mint a negatív, de a torna egészében ezt szeretném látni, ezért sok téthelyzet várja majd ettől fogva őket, hogy a koncentráció végig magasfokú legyen. Ezt szeretném elvárni tőlük. Tanulságos torna volt, ami után igyekeztünk kijavítani a hibákat, hiszen szombaton újabb torna várt minket.
Körzeti torna Haladás
5x12 perc
Ezen a napon a várt stabilitást láttam, jól építettük a támadásainkat, viszont a lövéseink minősége miatt kimaradtak ezek az ígéretes helyzetek. Legközelebb védekezésben ezt a szintet kell hoznunk, támadásban, a végén pedig jó döntéseket kell hozni és ki kell használni azokat.
U15-ös bajnoki mérkőzés
KSE - Budafok 2:3 (1:1)
Tóth Do. - Sodics M., Somfali Á., Turczi D., Tanai F. - Őri B. (Németh H.), Tóth Dé. (Gerencsér Z.) - Szabó B. (Harangozó M.), Kolompár Z., Karvalics K. (Marian R.) - Puporka
Gólszerző: Szabó B., Németh H.
Hujber Bálint így értékelt a mérkőzés után:
A kezdő sípszótól kezdve magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, rögtön a középkezdésből gólhelyzetbe kerültünk, de sajnos nem sikerült ezt gólra váltani. A folytatásban is sorra dolgoztuk ki a nagyobbnál nagyobb ziccereket. Megszereztük a vezetést, de a megnyugtató második találat a lábunkban maradt. Az első 39 percben azt gondolom a mi akaratunk érvényesült. Fél perc volt hátra, amikor egy felesleges szabálytalanságot követően a 16-osunk közeléből pontrúgással jöhetett az ellenfelünk, amiből sikerült egalizálniuk. Úgy érzem ez egy fontos fordulópontja volt a mérkőzésnek. A lélektani előny innentől a Budafoknál volt. A második játékrészben hamar megkaptuk a második pofont, ismét egy pontrúgást követően. Ekkor már hátrébb húzódott a vendégcsapat, még kevesebb hely maradt a védelmük mögött. Ennek ellenére is sikerült ziccereket kialakítani, de sajnos a kapu torkából sem tudtunk betalálni. Egy jól kivitelezett pontrúgást követően sikerült az egyenlítés. Hittünk benne, hogy meglesz a győztes találat is. Ehelyett a 79. percben bosszantó módon ismét egy szabadrúgást követően, egy hosszú beívelés a kapufáról befelé pattant. Mindent összefoglalva, mezőnyben sokkal többet tettünk a győzelemért. A csapat és egyéni védekezésünk is jól működött a mai nap, viszont a rögzített szituációknál való figyelmetlenség és fegyelmezettlenség kegyetlenül megpecsételte a sorsunkat.
Király SE - II. Kerület UFC 6-1 (1-0), U17-es bajnoki mérkőzés
Guzmics- Wilhelm, Mayer, Breznovits (Tancsics 87.p.), Czingráber- Bodor, Gombás (Bakucz D. 56.p.), Tóth- Kardos (Samu 76.p.), László, Gergely (Polgár 87.p.)
Gólok: László 32.p., Breznovits 55.p., Gergely 58.p., 62.p. és 79.p., Tancsics 88.p.
Kovács Zsolt értékelése:
Vasárnap délelőtt hazai pályán fogadtuk a II. kerület csapatát, amely a mérkőzés előtt egy ponttal előttünk állt.
A csapat úgy kezdte a találkozót, ahogy hazai pályán kell: agresszívan, előre védekezve, párharcokat megnyerve. A játék is rendben volt, már az első percben helyzetbe kerültünk.
Egy kommunikációs hiba kivételével az egész első félidőt uraltuk, bár ez nagy gólhelyzetekben nem nyilvánult meg.
Ami nem sikerült mezőnyből az sikerült szöglet után. Mindkétszer Bodor volt az előkészítő, az első félidőben László Dávid érkezett a hosszún, a második félidő elején pedig Breznovits és szerzett gólt fejjel. A srácok talán átérzik milyen fontossága van 1-1 pontrúgásnak, hogy mérkőzéseket lehet eldönteni vele.
A második gól után már csak egy csapat volt a pályán sorra dolgoztuk ki a helyzeteket. Gergely Bálint 20 perc alatt mesterhármast ért el, kétszer is Kardos volt az előkészítő.
Örülök, mert nem állt meg a csapat, igazából a második félidőben egy 5-10 percet leszámítva, amikor szépített a vendégcsapat végig kontrolláltuk, támadólag léptünk fel.
A mérkőzés végén az egy perce a pályára lépő Tancsics állította be 6-1-es végeredményt.
Büszke vagyok a csapatomra, ez az eredmény már kijárt nekik, hiszen nagyon sokat tettek érte az elmúlt hetekben. Igazi csapat voltunk ma, a pályára lépő fiatalok is kitettek magukért. Gombás nagyon hasznosan játszott a középpályán, a csereként pályára lépő Bakucz és Samu gólpasszal, míg Tancsics góllal járult hozzá a győzelemhez.
Gratulálok Polgár Péternek az első mérkőzéséhez, aki nagyon sokat tett azért, hogy ma pályára léphessen.
A győzelmet Voli bácsinak ajánljuk, nagyon szorítunk Érted!