Hírek
vissza
2021/119

U8, U9, U10: mindent a labdával

U8, U9, U10: mindent a labdával

Én, a labda és a társam - e hármas jegyében zajlott a gyerekek képzése, fejlesztése U8-U9-U10-es korosztályokban 2020 nyarától. Edzői szezon értékelések következnek. 

U10, Kiss Gábor vezetőedző: - Nyáron vettem át az U10-es korosztályt Németh Bálint kollégától, akivel előzőleg megtanulták, elsajátították az életkorukhoz kapcsolódó technikai és taktikai elemeket. Ebből következett, hogy az alap megvolt, amire tudtam építeni a következő szintet. A korosztály 12 főből áll, kiemelkedő hozzáállású gyerekekből, ami már abból is látszott, hogy a nyári csoportos fakultatív tréningeken teljes létszámban edzettünk. Hamar megtaláltuk a közös hangot. Néhány edzés, s speciális gyakorlat után már láttam, hogy mit tudnak a játékosok, s mely területekre kell majd nagyobb hangsúlyt fektetnünk a későbbiekben. Szeptembertől a heti program 3 csapatedzésből és 1 egyéni képzésből állt. Az év során végig a technikai képzés, a kis játékok voltak előtérben helyezve, mindemellett fejlesztési programunkba be volt illesztve a koordinációs edzés, ahol külön szakember foglalkozott a gyerekekkel. Újdonság volt a Brainkinetik, mely segíti, fejleszti a gondolkodást, gyors döntést, s a kinesztéziát. Az gyakorlások során az „Én, a labda és a társam" elvei alapján dolgoztunk, fejlesztettük a technikai tudásukat és gyakoroltuk a mérkőzés játékokat. Nagyon nagy hangsúlyt fektettem a kis játékokra. Ebben a korban nagyon fontos, hogy mindent labdával csináljanak a srácok, s a pálya, amin edzenek, pedig jó minőségű legyen. Szerencsére a Király Sportegyesületnél minden adott volt ehhez. Külön öröm volt számomra, hogy a játékosok a továbbiakban is szinte minden edzésen teljes létszámban vettek részt. A hozzáállásuk, mentalitásuk korukhoz képest kiemelkedő, amin a járványhelyzet sem változtatott. A Covid-19 miatt sajnos csak egy országos tornán tudtunk részt venni, amit meg is nyertünk Budapesten. Persze ezt a helyén kell kezelnünk, tudjuk, hogy jó úton járunk, de ahhoz, hogy a legjobb műhelyekkel fel tudjuk venni a versenyt, még nagyon sokat kell dolgoznunk. Az U10-es csapat a megyei Bozsik-tornákon rendszeresen az egy évvel idősebbek között indult. Ellenfeleinket rendre legyőztük, de számomra sokkal fontosabb volt, hogy az edzéseken gyakorolt, tanult mozdulatokat, cseleket, játékszituációkat visszaláthassam mérkőzés közben. Nagyon sok dolog automatizálódott a gyerekekben. Ami a jövőt illeti, a kiválasztás kiemelt szempont, ezen a területen is vannak még kiaknázatlan lehetőségeink, célunk, hogy bővítsük a keretet 14-16 főre, és olyan játékosokat neveljek, akiket bátran, nyugodt szívvel engedhetek akár egy korosztállyal feljebb játszani. Remélem, hogy 2021-ben több tornán is meg tudunk majd megmérettetni, s az eddig tanult elemekre alapozva tovább építeni játékosainkat.

U9, Windisch Csaba vezetőedző: - A 2012-es korosztály szakmai stábjánál munkámat Imre János egyéni képző edző, Tóth Enikő koordinációs edző és Nagy Gergő kapusedzőből segítette. Csapatunkat kilenc mezőnyjátékos és két kapus alkotja. Hetente három edzésen vesznek részt a játékosok, ezek időtartalma egyenként 75-80 perc. A tréningek részét képzik hetente az 50-60 perces egyéni képzések, egy-egy alkalommal pedig 30-40 percben koordinációs és Brainkinetik gyakorlások tartoznak a heti felkészülésünkhöz. Csapatedzéseken a korosztálynak megfelelő feladatokat sajátítják el a gyerekek (kisjátékok), próbálunk minden gyakorlatot nyomás alatt végeztetni. Csapatszinten az 1-1-2-1-es felállási formát tanuljuk, alkalmazzuk. Nagy hangsúlyt fektetünk a párharcok fontosságára, illetve a reakciógyorsaság és gyorsaság fejlesztésre, ezek egy alkalommal pluszban mindig szerepelnek a heti fix programunk mellett. Ami a versenyeztetést illeti, régiós Bozsik-tornákon az U9-es és az U11-es korosztályban szerepeltünk, részt vettünk egy fővárosi meghívásos tornán és edzőmérkőzésen összemértük erőnket a Király SE U10-es csapatával is. Úgy gondolom, hogy látható a csapat és a játékosok egyéni fejlődése, hiszen a Bozsik-tornákon az U11-es korosztályban is jó teljesítményt nyújtottunk, játékban és eredményekben egyaránt, illetve Budapesten, egy jó színvonalú tornán második helyezést értünk el az MTK mögött. További pozitívum az edzéslátogatottság magas száma. Hiányérzetem elsősorban a meghívásos tornák hiánya miatt van, sajnos a vírushelyzetben ezekre nem volt lehetőség. Ezt úgy próbáltuk pótolni, hogy az U10-es korosztályunkkal szoros együttműködésben dolgozunk, így a fejlődés érdekében velük sok edzőmérkőzést játszottunk.

U8, Sárdy Roland vezetőedző: - Július közepén találkoztam először a srácokkal, felmérésekkel kezdődött a közös munka. A játékosok nagy része az U7-es korosztályból érkezett, úgyhogy nagy lépés volt ez nekik, hiszen megváltozott játékterület, megváltozott létszám, megváltozott kapu méret. És nem utolsó sorban egy évvel idősebbek ellen kellett játszaniuk a Bozsik-tornákon. Augusztusban heti két edzéssel készültünk, a nyári szünetre való tekintettel, majd a hónap végén egy meghívásos tornán vettünk részt Budapesten, ami nagyon jól sikerült. Motiváltak voltak a gyerekek és meg is lett az eredménye. A szeptembert már heti három edzéssel kezdtük meg, az edzéslátogatottsággal nagyon elégedett voltam. Szeptember közepén az első Bozsik-tornánkon vettünk részt, ahol már próbáltuk hasznosítani az edzéseken tanultakat. Mindig fontos volt számomra, hogy minden egyes tornára kitűzzek egy rész célt a gyerekeknek, amit teljesíteniük kellett. Ez vihet előre őket a fejlődésben. Októberben kettő, novemberben egy Bozsik-torna következett számunkra, mind-mind segítette a tapasztalatszerzésünket, fejlődésünket. Örömteli, hogy a járványügyi helyzet nem befolyásolta a folyamatos munkát. Nagyon sokat számított, hogy heti egyszer egyéni képzést tartottunk, ami hosszútávon nagyon hasznos lesz a játékosoknak. Itt szeretném megköszönni Imre János kollégám munkáját. Összességében elégedett vagyok a féléves periódussal, de mindig van hova fejlődni, mind a játékosoknak, mind pedig nekem. Bízom benne, hogy tavasszal még tovább tudunk lépni mind egyénileg, mind csapatszinten. A legfontosabb célom pedig az, hogy azt a tüzet és alázatot, amit én képviselek, azt a srácok is átvegyék, és ez vinni fogja őket előre a pályán és azon kívül is.

Kapcsolódó témák: U9-es csapatunk

Képek

Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
09123
1045678910
1111121314151617
1218192021222324
1325262728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek