Vámos Márk, vezetőedző, U7: - Annak ellenére, hogy viszonylag kevesen kezdtük el a szezont a korosztállyal, már tavaly nyáron látszott, hogy ígéretes tehetségek vannak a csapatban. Később pedig érkeztek hozzánk új játékosok, akik nem csak a létszámot gyarapították, de az edzések színvonalát is emelték. A gyerekek folyamatosan alkalmazkodtak az elvárásokhoz, edzésekhez, körülményekhez, és minden új impulzushoz, ami őket érte a hetek és hónapok során. A heti három edzésbe is szépen beleálltak a fiúk, a körzeti Bozsik-tornákon is szépen és kimagaslóan játszottak. Hatalmas öröm volt, hogy elindult a régiós Bozsik-fesztivál is, ahol Nyugat-Magyarország legjobb hasonló korú csapataival mérkőzhettünk meg rendszeresen, ami nagyot lendített a srácok fejlődésén és hozzáállásukon is. A fejlődésük szemmel látható volt, érzésem szerint nagy lépéseket tettünk előre az év során. Ezt a munkát kell tovább fejleszteni, és akkor ez a korosztály még nagyon sokra viheti a jövőben.
Koman Vladimir, vezetőedző, U8: - Három célunk volt az idényre, egyrészt megtanítani a gyerekeket az egy-egy, és a kettő az egy elleni játékokra, arra, hogy labdavesztés után azonnal vissza kell támadni, és hogy legyenek tisztában az alap felállási formákkal. Úgy gondolom, minden területet figyelembe véve jól sikerült a szezonunk, a játékosok a fenti alapelveket már értik, tudják, elsajátították. A régiós tornákon jó csapatok ellen játszhattunk - ETO FC Győr, Gyirmót SE Győr, Illés Akadémia, ZTE -, úgy gondolom, az ETO-t kivéve a többieknél előrébb tartunk, a zöld-fehérek ellen pedig a pillanatnyi forma szokott dönteni. A gyerekek hisznek magukban, bármelyik ellenfélnek képesek gólt rúgni. Az edzéseken is jól pörögtek, az edzéslátogatottság 90% körüli volt, amivel szintén elégedett vagyok. Összességében jó szezont zártunk, a gyerekek sokat fejlődtek.