Hírek
vissza
2022/1116

U19: siker az Andráshida ellen

U19: siker az Andráshida ellen

A széleket is jól használva aratott háromgólos győzelmet az Magnetic Andráshida TE ellen U19-es csapatunk a bajnokság 11. fordulójában. 

MLSZ Regionális U-19-es Bajnokság, Nyugat 'B'-csoport, 11. forduló: Király SE-Magnetic Andráshida TE 4-1 (2-1).

Király SE: Tanai M. - Péter (Sabia az 55.p.), Király D. (Tóth M. az 55.p.), Sásdi, Ligeti - Balázs B. Kiss R. - Németh B., Márfy (Bráder a 68.p.), Nyári (Tasnádi a 81.p.) - Kovács A. Edző: Marton Róbert.

Gólszerzőink: Németh B. (3), Márfy.

Marton Róbert: - A 11. fordulóban, az az Andráshida volt a vendégünk, akiktől a második fordulóban 1-0-ra kikaptunk úgy, hogy, egy szögletrúgás után betaláltak a mérkőzés elején, majd "beásták" magukat a 16-os környékére, végig védekezve a mérkőzést, mi pedig mindent középen erőltetve nem találtunk fogást rajtuk. Erre felkészülvén ezúttal az volt a célunk, hogy már a mérkőzés elejétől fogva nyomást gyakoroljunk rájuk a feltolt védekezéssel, majd pedig a széleket kihasználva minél többször mögéjük kerülve hozzuk helyzetbe a középen érkezőket. Ennek ezúttal gyorsan meg lett az eredménye, Kovács nyerte meg párharcát a bal szélen, majd beadására Németh menetrendszerűen érkezett és megszereztük a vezetést. Azzal, hogy a szélső játékosaink pozíciót tartottak, középen is nagyobb terület maradt, így ott is veszélyt jelentettünk ellenfelünk számára. Egy ilyen szituáció eredményeként meg is szereztük második gólunk gólunkat. Egy óriási hibát kihasználva, váratlanul, szépítettek a vendégek, szinte a semmiből, ráadásul a félidő lefújása előtt büntetőt hibáztunk. Aztán a második félidőben végleg eldöntöttük a mérkőzést. Ebben az időszakban is jól használtuk ki a széleket, így tudtunk további helyzeteket teremteni, amikből még kétszer sikerült betalálnunk a kapuba.

Kapcsolódó témák: U19-es csapatunk
Kiemelt videó
Tigris Kupa U11 tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
35123
3645678910
3711121314151617
3818192021222324
39252627282930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek