Hírek
vissza
2022/226

U17, U19: bravúrok idegenből

U17, U19: bravúrok idegenből

Bravúr győzelmet aratott Sopronban U19-es együttesünk, az U17-esek pedig a tabellán egy hellyel előttük álló Győrszentiván otthonából hoztak el egy pontot. 

MLSZ U19-es regionális bajnokság, Észak-nyugat: SC Sopron-Király SE 1-2 (0-2).

Király SE: SZLÁMER - Takács, KARVALICS, SÁSDI, Ligeti (Németh B.) - VIGH - SZMOLEK (Balázs B.), Márk (Horvath B.), Katona (Bráder 45.p.), Márfy (Skrapits)- BARANYAI. Edző: Kovács Zsolt.

Gólszerzőink: Baranyai (2).

Kovács Zsolt, vezetőedző: - Rangadót játszottunk Sopronban a 17. fordulóban, hiszen a harmadik helyezett csapat fogadta a második helyezettet. Ennek tükrében igazi taktikai csata folyt zajlott, mindkét csapat alaposan felkészült a másikból. A kapuk nem nagyon forogtak veszélybe, de ami adódott, abból mi jobban sáfárkodtunk az első félidőben. Baranyai előbb egy Márfy-lövés után a kapusról kipattanó labdára eszmélt leggyorsabban és lőtt a léc alá. Majd egy Márfy-Vigh-Takács gyönyörű összjáték után Takács nagyszerűen talált középre, ahol ismét Baranyai érkezett. A második félidőben a Sopron egyre nagyobb nyomást helyezett ránk, de szerencsére jól álltunk a sarat. A végén az ellenfél már mindent egy lapra feltéve támadott, rengeteg pontrúgást hajtott végre, ami után egy helyzetből szépíteni is tudott. Akaratból jelesre vizsgáztunk, mindig volt egy blokkoló láb, vagy Szlámer-védés, vagy épp a felső léc, ami segített. Óriási fegyvertényt hajtottunk végre, hiszen a bajnokság egyik legerősebb csapatát sikerült oda-vissza legyőzni, ami főleg annak tükrében nagy szó, hogy ma is hat hiányzónk volt. Gratulálok az újabb debütálóknak, Bráder, Katona és Szlámer is első bajnoki mérkőzését játszotta az U19-es bajnokságban. Ezt a győzelmet a három hosszú ideje sérült játékosunknak (Fábián, Nyári és Sisak) ajánljuk, várjuk vissza őket, velük vagyunk, reméljük, minél hamarabb újból a pályán tudnak segíteni!

 

MLSZ U17-es regionális bajnokság, Észak-nyugat: Győrszentiván SE-Király SE 1-1 (0-0).

Király SE: Horváth Bá. - Greffer, Fliegler, Tóth M., Horváth D. - Nagy Á., Kiss R., Vilics - Naisz (Mosonyi az 59. p.), Szabó B. (Ady a 90. p.), Horváth Ba. (Bodor a 89. p.). Edző: Balogh István.

Gólszerzőnk: Tóth M.

Balogh István: - Mai vendéglátóink komoly játékerőt képviseltek, eddig csak a listavezető Ajkának sikerült győzelemmel távoznia innen. Remekül kezdtük a mérkőzést, már az ellenfél kapuja előtt megindítottuk a letámadásainkat, sok labdát szereztünk, nem tudtak kibontakozni a hazaiak. Fizikálisan nagy volt a különbség a csapatok között, a helyiek nagydarab, erős játékosai ellen nagyon nehéz volt játszani, párharcokat nyerni. A mieink azonban állták a sarat, remekül alkalmazkodtak a körülményekhez, és ha az első félidő végén sikerül kihasználnunk 100 százalékos ziccerünket, előnnyel mehettünk volna a szünetre. A második félidő hasonló volt az elsőhöz, mi játszottuk a technikásabb focit, a hazaiak pedig ívelésekkel, a párharcok erőltetésével próbálkoztak. A második félidő közepétől sajnos elfáradtunk, többen sérülés vagy betegség után csak nemrég tértek vissza, ami meg is látszott az erőállapotukon. A hazaiak beszorítottak minket, de védelmünk stabilan állt a lábán, sőt a 80. percben meccslabdánk volt, de ismét kihagytuk a kihagyhatatlant. Sajnos, ahogy az ilyenkor lenni szokott, a kihagyott ziccerre jött a hazaiak egyenlítő gólja így döntetlennel zárult a mérkőzés. Összességében nagyon elégedett vagyok a csapattal, becsületesen küzdöttek, a meccs összképét tekintve reális eredmény született.

Kapcsolódó témák: U17-es csapatunk

Képek

Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
09123
1045678910
1111121314151617
1218192021222324
1325262728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek