Hírek
vissza
2021/107

U15: csak a ZTE és a Sopron kapott kevesebbet

U15: csak a ZTE és a Sopron kapott kevesebbet

Tizenhárom mérkőzésen 20 pontot szerzett U15-ös együttesünk a regionális bajnokság őszi idényében, amivel a hatodik helyen telel az Észak-nyugati csoport tabelláján. A Király SE kapta mezőnyből a harmadik legkevesebb gólt (15-öt), ennél csak a listavezető ZTE-nek (8) és a Sopronnak (13) zárt jobban a védelme. Talán nem véletlen, hogy ebből a csapatrészből az őszi szezon második felében többen is bemutatkozhattak az U17-es együttesben. De nem csak emiatt értékelte pozitívan a korosztály elmúlt félévét Kovács Zsolt vezetőedző. 

 

 

Kovács Zsolt, vezetőedző: - Nagy Gergő kapusedző és Lakosi Máté erőnléti tréner kollégáimmal nyáron 17+2 játékossal kezdtük meg a felkészülést, a legnagyobb kihívásnak Pintér Rafael pótlása ígérkezett, aki a 2019/20 szezonban 24 mérkőzésen 37 gólt lőtt csapatunkban, annak komoly erőssége volt, ám nyáron abbahagyta a labdarúgást. Feladat volt még a két érkező középpályás, Vilics Márkó (Lurkó UFC) és Mórocz Ákos (CVSE-Vulkán Fürdő) integrálása a közösségünkbe, csapatunkba.

Két győzelemmel indult az idény, a második fordulóban Sopronban aratott 1-0-ás siker igazi bravúr, hiszen ellenük nem sok babér termett számunkra az utóbbi években. A bajnokság következő szakaszában - mint később kiderült - a csoport élcsapatai ellen játszottunk. Négy mérkőzésen négy, egygólos vereséget szenvedtünk - Haladás 2-3, Ajka 1-2, Mosonmagyaróvár 1-2, ZTE 0-1 -, pedig a srácok rengeteget dolgoztak, jól futballoztak, minden mérkőzésen partiban voltak a nálunk erősebb gárdák ellen is. Lelkileg ez egy nehéz időszak volt, hiszen a befektetett munka pontokban nem mutatkozott meg.

A folytatásban hat mérkőzésen veretlenek tudtunk maradni, szereztünk 14 pontot, pedig a járványhelyzet miatt már halasztások, időpont-változások is voltak, és ezek nem feltétlenül könnyítették meg a helyzetünket. A bajnokság őszi hajrájában sajnos már mi is létszám gondokkal küszködtünk, az utolsó mérkőzésen elkeserítő vereséget szenvedtünk Hévízen, amivel kicsit leromboltuk, amit az addig sikerült felépítenünk.

Ezzel együtt összességében nagyon pozitívan értékelem a Covid utáni visszatérést, hiszen ebben a félévben tényleg rengeteget fejlődtek a srácok, amit az eredmények is mutatnak. Elég csak a ZTE elleni utolsó percben kapott gólos vereségünkre gondolni (az előző szezonban: 0-7 volt a végeredmény), vagy a Gyirmót elleni győzelmünket nézni (tavaly 7-1-re kaptunk ki tőlük). További szakmai siker, hogy az országos U17-es bajnokságban hatan is be tudtak mutatkozni tőlünk (Fliegler Ábel, Greffer Barnabás, Horváth Barnabás, Katona Rikárdó, Kovács Ábel, Szabó Bálint), sőt jó játékkal, gólokkal rukkoltak elő.

Hiányérzetünk az Ajkán elszenvedett vereségünk után, illetve a bizonyos hévízi mérkőzés miatt lehet, ami rámutatott, hogy kulcsembereink hiányában a helyükre lépők még nem tudják ugyanazt a szintet hozni.

Az országos U15-ös mellett a megyei U16-os pontvadászatban is szerepeltünk, ahol a mérkőzések többségén az országos bajnokságban kevesebb játéklehetőséget kapó gyerekek jutottak szóhoz.

A korosztályra jellemző sérülések miatt szinte az egész félévet kihagyni kényszerült Zsirai-Kiss Barnabás és Mórocz Ákos.

Ami a folytatást illeti, egy jó téli alapozással, egyesületünk tehetség programjának az U14-U15-ös korosztályokra történő kiterjesztésével és a heti edzésszám növelésével tovább fejlődhetnek gyerekeink. A bajnokságban szeretnénk, ha csapatunk tavasszal ragadna az élbolyhoz, és azok az egygólos meccsek, amelyek ősszel nem a javunkra dőltek el, megfordulnának.

Kapcsolódó témák: U15-ös csapatunk
Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
09123
1045678910
1111121314151617
1218192021222324
1325262728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek