Hírek
vissza
2021/428

MU14: a játék megvolt, a pontok nem

MU14: a játék megvolt, a pontok nem

A megyei U14-es bajnokság keddi mérkőzésein U12-es és U13-as együttesünk is hazai pályán szenvedett vereséget. 

Megyei U14-es bajnokság, Szombathelyi-csoport: Király SE U13-VAFA 3-5 (2-2).

Király SE: Guzmics - Kulcsár, Sodics T., Pados, Szakály B. - Hegyi, Bakucz D., Szász, Samu. Cserék: Spitzer, Deutch M., Németh B., Horváth D. Edző: Balogh István. 

Gólszerzőink: Samu, Sodics T., Bakucz D. 

Balogh István, vezetőedző: - Hétközi mérkőzésen a VAFA csapatát láttuk vendégül, a megyei U14-es bajnokságban, és a bronzérem megszerzéséhez mindenképpen nyernünk kellett volna, sajnos nem sikerült. Annak ellenére, hogy ellenfelünk idősebb, lényegesen magasabb, erősebb fiúkból állt, végig rohamoztunk, kezdeményeztünk, bátran játszottunk. Rögtön az elején vezetést szereztünk, domináltunk, jól kezdtük a mérkőzést. Később feljöttek a vendégek, de ebben az időszakban is partiban voltunk, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A második félidőben 3-2-es vezetésünknél két ziccert is elhibáztunk, ez sajnos végzetesnek bizonyult. Kulcsembereink a végére elfáradtak, az utolsó 10 perc már egyértelműen a vendégeké volt, ebben az időszakban a maguk javára tudták fordítani az eredményt. Összességében elégedett vagyok a fiúkkal, mindent beleadtak, bátran játszottak, nem ijedtek meg a komoly fizikai fölényben lévő ellenféltől.

Megyei U14-es bajnokság, Sárvári-csoport: Király SE U12-ÖTE Ikervár FC 0-1 (0-0). 

Király SE: Borhy -  Tanai F., Kolompár, Tóth D., Kovács Be. - Horváth M., Nagy Á., Szabó B., Marian R. Csere: Karai, Harangozó. Edző: Gombás Péter.

Gombás Péter, vezetőedző: - A szokásos forgatókönyv szerint zajlott a mérkőzés: sokat volt nálunk a labda, tetszetősen és veszélyesen játszottunk, míg az ellenfél berendezkedett a kapuja elé, és hosszú indításokkal próbált veszély teremteni. A másodok félidőben egy ilyen támadást végig tudott vinni a vendégcsapat, és ezzel a találattal megnyerte a mérkőzést. A két csapat mindent megmutatott, ami egy foci mérkőzésen látni lehet. Labdakihozatalok, kisjátékok, cselek - ezeket raktuk bele mi, a gólt pedig az Ikervár. Gratulálok mindkét csapatnak! 

Kapcsolódó témák: U12-es csapatunk
Kiemelt videó
Tigris Kupa U11 tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
1712
183456789
1910111213141516
2017181920212223
2124252627282930
2231
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek