Hírek
vissza
2022/628

U12: a legjobbakkal szemben is megállták a helyüket

U12: a legjobbakkal szemben is megállták a helyüket

Az MLSZ országos bajnokság Észak-nyugati csoportjában szerepelhetett a nemrég véget ért szezonban U12-es együttesünk, amely nagyszerűen helytállt akadémiai csapatok ellen és a Király SE-hez hasonló tehetségközpontokkal szemben is. Ebben a korcsoportban az MLSZ adatbankja még nem jegyez végeredményeket, ezzel együtt minden érintett tisztában van vele, hogy Schimmer Szabolcs gárdája felveszi a versenyt a MOL Fehérvárral, a ZTE-vel, a Veszprémmel, az Illés Akadémiával, vagy akár az egyik legerősebb brigádnak tartott Győri ETO-val is.  

 

 

Schimmer Szabolcs vezetőedző így értékelte a szezont: - Óriási lehetőséget kaptunk azáltal, hogy egyesületünk B szintű tehetségközpont lett, hiszen így játékosaink az U12-es bajnokságban a lehető legmagasabb szinten versenyezhettek, a régió legjobb csapatai ellen. Az edzéseknek nagy lelkesedéssel vágtunk neki, a gyerekek az egész idényben fegyelmezetten végezték az előírt feladatokat. A mérkőzéseken vagány játékot vártam el a csapattól, azt kértem, mutassák meg, mit tudnak, mit tanultak, hol tartanak éppen. Az egész szezonban az egyének fejlődését tartottuk szem előtt, ezt bizonyítja, hogy rengeteg játékperc került valamennyi játékosunk lábába. Nagy öröm, hogy azok a játékosaink, akik magasabb korosztályban léptek pályára, nemhogy megállták a helyüket, de ott húzóemberekké tudtak válni. A bajnokságban csapatunk kivívta a nagynevű ellenfeleink tiszteletét, hiszen felvettük a versenyt valamennyi kiemelt akadémia és tehetségközpont csapatával. Ennek is köszönhető, hogy folyamatos az érdeklődés a játékosaink iránt. Sok győzelmet értünk el, ami jó visszaigazolás volt a gyerekek számára, hogy a befektetett munka megtérül. Ami azonban sokkal fontosabb, hogy egyénileg sokat léptek előre játékosaink, ezáltal pedig csapatként is jobbá váltunk. Nagyon jó közösséget alkotnak a gyerekek, ami jelentősen megkönnyíti a mindennapi munkát. Valamennyi kollégám nevében mondhatom, hogy ezzel a korosztállyal élmény volt együtt edzeni, felkészülni, meccselni a szezonban. Szeretném megköszönni az egyesület valamennyi edzőjének, dolgozójának, hogy munkájukkal hozzájárultak ehhez a szép teljesítményhez, amit gyerekek ebben a szezonban nyújtottak!

Kapcsolódó témák: U12-es csapatunk
Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
141234567
15891011121314
1615161718192021
1722232425262728
182930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek