Hírek
vissza
2021/812

Az erő legyen veletek

Az erő legyen veletek

Olyan sokrétű lehetőségek állnak a mai fiatalok előtt a kondicionális és koordinációs képességek fejlesztés terén, a modern edzésmódszerekben, fejlesztési eszközökben, hogy ezeket kihasználva a labdarúgás legmagasabb szintjéig is eljuthatnak, véli Tóth Enikő, a Király SE koordinációs fejlesztésért felelős edzője, aki pont a megfelelő alapok lefektetésében szeretne segíteni a gyerekeknek. 

Van mit ellesni tőle, hiszen játékosként kétszeres bajnok, háromszoros kupagyőztes, kétszeres felnőtt válogatott volt, dolgozott OB I-es vízilabdázókkal, négy éve foglalkozik a Király SE fiataljaival, egy tízhónapos ikerpár nevelése mellett tanít az ELTE PPK Sporttudományi Intézetében, és írja a doktori disszertációját. 

Tóth Enikőt, ahogyan kollégái, sporttársai hívják, Enyót, nem szükséges bemutatni a labdarúgás vasi kedvelőinek, mi most mégis kivételt teszünk, hiszen mostani tanítványai nem emlékezhetnek rá, hogy 15 és 28 éves kora között a Viktória FC sikerkorszakában két bajnoki címet és három Magyar Kupát nyert, kétszer pályára lépett a válogatottban, és játszott a Bajnokok Ligájában a Bayern München ellen is.   

- Jókor voltam jó helyen, abban az időben még hazai játékosokkal értünk el nagyszerű eredményeket, környékbeli lányok alkották a többszörös bajnokcsapat keretét, pedig az akkori feltételeket nem lehet összehasonlítani a mai körülményekkel. De ez már a múlt, és az is, hogy eleinte a női labdarúgásban képzeltem el edzői jövőmet, de aztán minden másképp alakult - tekintett vissza egy gondolatsor erejéig a 2001-2014 közötti, 179 mérkőzésből álló viktóriás időszakára. 

Enyó játékos pályafutása lezárása után Ausztriában kezdett el dolgozni, öt évig irányított az UDFC Hof csapatát, amelyet a harmadosztályból a második vonalba vitt fel. Hazatérve koordinációs erőfejlesztő trénerként folytatta az AVUS együttesében, ahol Matajsz Márk vezetőedző munkáját segítve részese volt a szombathelyi vízilabdacsapat történelmi OB I-be jutásának. A Király Sportegyesületbe négy éve érkezett, a gyerekek rengeteget profitálnak az általa (és Lakosi Máté kollégája által) vezényelt erőfejlesztő és koordinációs gyakorlatokból.

- Vezetőedzőként kezdtem a munkát, de idővel kikristályosodott bennem, hogy az erő- és mozgáskoordinációs fejlesztésben szeretnék kiteljesedni, amit egyáltalán nem bántam meg, és azóta is nagyon szeretek. Már játékosként is kedveltem az olyan gyakorlatokat, amiben a munka jóleső érzésével lehetett elfáradni, ez most sincs másképp. Labdarúgóként sokszor szembesültem azokkal a hiányosságokkal, amelyek az elmaradt koordinációs képzés számlájára írhatóak. Szeretném, ha a mostani srácoknak nem kellene hasonlót átélniük, hiszen a rendelkezésre álló eszközök, módszerek rengeteget fejlődtek az elmúlt évtizedben. A gyerekek ugyan kevésbé koordináltak, mint néhány generációval korábban, de jó hír, hogy hosszú és kemény munka eredményeként akár a labdarúgás legmagasabb szintjéig is eljuthatnak, hiszen olyan sokrétű lehetőségek állnak előttük, amiket érdemes kihasználniuk. Kamaszként ezt még nehéz megérteniük, de próbálok nekik folyamatosan olyan impulzusokat adni, amelyek felhívják a figyelmet ennek a területnek a fontosságára. Annak idején 153 centimmel védőként legtöbbször hátrányból indultam az ellenfelekkel szemben, amit mindig akarattal, küzdőszellemmel igyekeztem kompenzálni. Ezt a mentalitást és a folyamatos fejlődés fontosságát szeretném átadni a mostani generációnak, úgy érzem kötelező másokat hozzásegítenem ahhoz, ami az én pályafutásomból sajnos kimaradt. Hiszek benne, hogy itt a Király Sportegyesületben, B tehetségközpontként idővel sikerül sok-sok olyan játékosokat kinevelnünk, akikre mindannyian büszkék lehetünk.  

Tóth Enikő úgy áll helyt a pályán nap, mint nap, hogy közben otthon nevel egy tízhónapos ikerpárt, tanít az ELTE PPK Sporttudományi Intézetében, és írja a doktoriját. 

Edzőként, oktatóként édesanyaként is nagy munkabírású, pontos, precíz, terhelhető és sokoldalú. 

Pont, mint aktív sportolókét.

Kapcsolódó témák: U12-es csapatunk
Kiemelt videó
Tigris Kupa U11 tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
39123
4045678910
4111121314151617
4218192021222324
4325262728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek