Hírek
vissza
2023/810

Szombaton rendezzük meg a III. Király Ferenc EmléktornátSzerző: Németh Zsolt

Szombaton rendezzük meg a III. Király Ferenc Emléktornát

9:45-kor az ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét az idei nyár második nagyrendezvénye a 20 éves Király Sportlétesítményben. Ezúttal harmadik alkalommal rendezzük meg az emléktornát, amellyel Király Ferenc, a Haladás VSE egykori legendás labdarúgója, egyesületünk alapítója és korábbi elnöke emléke előtt tisztelgünk.

 

 

Természetesen szakmai célokat is szolgált az U11-es korosztályban, tíz csapat számára kiírt kupa. Rangos hazai utánpótlás műhelyek mellett a Felvidékről, Ausztriából és Horvátországból is érkeznek csapatok az idei kiírásban. Délelőtt két csoportban küzdenek a gárdák egymás ellen majd délután következnek a helyosztók. Az eredményeket a csatolt dokumentumokon található QR kódok segítségével élőben követhetik az érdeklődők. Az eseményt tombolasorsolás is színesíti, amelyen értékes nyeremények találnak majd gazdára.

A torna megtekintése díjtalan, szeretettel várjuk az érdeklődőket, szurkolókat.

 

Kapcsolódó témák: U11-es csapatunk

Dokumentumok

Kiemelt videó
Így zajlott az ötödik Tigris Kupa tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
14123456
1578910111213
1614151617181920
1721222324252627
18282930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek