Hírek
vissza
2023/1110

Szombaton hazai pályán fogadja a Vasvár VSE együttesét a Király SESzerző: Németh Zsolt

Szombaton hazai pályán fogadja a Vasvár VSE együttesét a Király SE

A szerdán fordulatos második félidőt hozó vépi vendégjáték és az ott játszott 1-1-es döntetlen után a Király Sportlétesítményben folytatja a vármegyei I-es bajnokság sorozatát Hegyi László együttese. A 13. fordulóban a Vasvár VSE együttese lesz a vendég. A 13:30-kor kezdődő mérkőzést Boda György vezeti majd. Két asszisztense Andrejek Szabolcs és Marton András lesz.

Szerda után szombaton is bajnoki vár Halmosi Péterékre, akiknek előre kell nézniük, hiszen hazai környezetben nem lehet más a céljuk, mint a három pont begyűjtése. Ehhez minden bizonnyal lesz szavuk a vendégeknek is, akik idegenben eddig egy győzelmet és egy döntetlen értek el az idényben. Háromszor vereség után utaztak haza. Idegen környezetben eddig négy gól lőttek, tizenegyet kaptak. A Király SE hazai mérlege négy győzelem, egy döntetlen és egy vereség. 22 lőtt és 6 kapott gól.

A vasváriak 17 pontjukkal jelenleg a 9. helyen állnak a tabellán. Összesen öt győzelem, két döntetlen és öt vereség a mérlegük.

Eddig a Rábapaty, a Büki TK, a CVSE-Vulkánfürdő, a Körmendi FC és a Csákánydoroszló együttesét győzték le, ikszeltek otthon a Táplánnal és idegenben a Szentgotthárddal. A Haladás Kft. egy góllal tudta legyőzni őket, (4-3) ahogyan a Vép (2-1) és a Söpte (2-1) is. Szarvaskenden kettőt, Sárváron pedig öt gólt kaptak úgy, hogy ők nem találtak be. Ez utóbbi volt tehát egyedül sima meccs, a többin mindig szoros eredményt értek el és e kettő találkozó kivételével mindig szereztek gólt is. Ezek közül hatszor talált be Kónya Imre, ötször pedig Tausz András.

Hazai oldalon Potyi Gábor a legeredményesebb nyolc góllal, hatszor volt eredményes Halmosi Péter és Csákvári Zsolt.

Semmiképpen sem gondolhatja senki, hogy sima meccs vár a Királyra, de ha a csapat a már korábban látott taktikus játékot tudja hozni és fontos pillanatokban jó döntések születnek a pályán, akkor összejöhet a hazai győzelem.

Hogy így lesz-e, az kiderül szombaton, 13:30-tól a Király Sportlétesítményben!

Kapcsolódó témák: Felnőtt labdarúgás

Képek

Kiemelt videó
Tigris Kupa U11 tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
48123
4945678910
5011121314151617
5118192021222324
5225262728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek