Hírek
vissza
2023/506

Szarvaskendre látogat vasárnap a Király SESzerző: Németh Zsolt

Szarvaskendre látogat vasárnap a Király SE

Nem vár könnyű mérkőzés Hegyi László együttesére a megyei elsőosztályú bajnokság 27. fordulójában, de az elsőszámú cél a három pont megszerzése kell, hogy legyen. Ugyanakkor a tabella élén álló két szombathelyi együttes ismét azonos pontszámmal fut versenyt a bajnoki címért, így már nem csak az számít, hogy győz-e a csapat, de az sem mindegy, hogy ha igen, akkor mekkora különbséggel teszi azt.

A találkozó játékvezetője Mórocz Gyula lesz, asszisztensei pedig Takács Szabolcs és Pálfy Éva.

Kérdés, hogy ez a helyzet hogyan hat a fejekre és lábakra, de az biztos, hogy Szarvaskenden győzni sem egyszerű, nem, hogy gólarányt javítani. Négynél több gólt ebben a szezonban egy csapat sem rúgott ott, annyit is csak két együttesnek sikerült. A Vépnek és a HVSE-nek.

A vasárnapi vendéglátók 27 ponttal a 10. helyen állnak a tabellán, 34 rúgott gól mellé 58-at kaptak.

Nyolc győzelmük mellett három döntetlen és tizennégy verséget jegyeznek. Ebből ötször nyertek odahaza és egyszer ikszeltek.

A hazai döntetlent a Jánosháza ellen játszották még augusztus 21-én. Később otthon legyőzték a Sárvárt 5-2-re, a Szentgotthárdot és a Táplánt 2-1-re, a Körmendet 3-0-ra, a Söptét pedig 5-0-ra. Ezen kívül győzni tudtak Csepregen, Jánosházán és Bükön.

 

A Királyban október 29-én, a 12. fordulóban találkoztak a csapatok, akkor 3-1-es hazai siker született.

Rózsás Dominik szemfüles góllal az első percben betalált, Csákvári Zsolt a 23. percben fejjel duplázta meg a Király előnyét. A 40. percben jött Velekei parádés gólja, de ezzel nem nőtt, hanem csökkent a különbség, hiszen játékosunk, Velekei Bence testvére, Velekei László Áron a szarvaskendieket erősíti. (Szó szerint, hiszen ő a legeredményesebb gólszerző, eddig kilenc találattal. Jóna Szabolcs öttel követi őt.)

2-1 volt a félidő, a megnyugtató harmadik Király gólt a 77. percben Reseterits Bálint szállította, Csákvári Zsolthoz hasonlóan fejjel.

A vasárnapi mérkőzés érdekessége, hogy ez lesz a Király SE utolsó idegenbeli bajnokija az idényben, hiszen ezt követően a Söpte majd a Szentgotthárd érkezik a Király Sportlétesítménybe. Az utolsó fordulóban pedig – miután ősszel nem érkezett meg, nem állt ki az itteni meccsére – a Büki TK-nak lesz jelenése a Királyban.

Kapcsolódó témák: Felnőtt labdarúgás

Képek

Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
141234567
15891011121314
1615161718192021
1722232425262728
182930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek