Dancs Zoltán küldött beszámolót az U7 szerepléséről:
„Ezeken a fesztiválokon a legfontosabb számomra, hogy a gyermekek örömüket leljék a labdarúgásban, cselezzenek, rúgjanak sokat kapura és szerezzenek sok gólt. Továbbra is nagyon jól megjelenik a gyermekek mentalitásában a győzni akarás, amit igyekeznek úgy elérni, hogy az edzésen gyakorolt elemeket alkalmazzák. Rengeteg gólt szereztek a játékosok és mindenki boldogan, pozitív élménnyel gazdagodott a torna végeztével. Büszke vagyok minden játékosunkra!”
Az U8-as csapat játékáról Kiss Gábor küldött jelentést.
„Nagy kedvvel és kezdeményező játékkal rukkoltak elő U9-es mezőnyben, mely számtalan kidolgozott helyzet és gól bizonyított. A cél ezeken a tornákon, hogy a játékosok focizzanak, élvezzék a játékot és gyakorolják az edzésen tanult dolgokat.
Helyenként tetszetős játékkal és nagyon sok kialakított helyzettel teltek a mérkőzések. Voltak pontatlanságok, melyeket a koncentráció hiányának tudhatunk be, de tornáról tornára próbálunk ezen javítani. A cél, a saját játékunk játszása, függetlenül ellenfeleink stílusától.
Elégedett voltam a mutatott játékkal, hiszen minden mérkőzést képesek voltunk irányítani, s többnyire ellenfeleink térfelén folyt a játék, az egy évvel idősebbek között is.
Két csapattal indultunk a tornán, így két játékost emeltem ki, akik nagyon kiváló és bátor játékot mutattak az egész fesztiválon.
A két különdíjas játékosunk Milisics Ármin és Varga Máté. Gratulálok Nekik és az egész csapatnak.
A csapat tagjai: Németh-Preutzer Marcell, Nagy Zétény, Lukátsi Zalán, Ujhelyi Kristóf, Milisics Ármin, Czimber Márk, Rácz Alex, Senyei Valér, Varga Máté, Kero Ádám, Kóródi Jakab, Kovács Balázs, Szabó Bence