Hírek
vissza
2023/1220

Sikeres időszakok, folyamatos fejlődésSzerző: Németh Zsolt

Sikeres időszakok, folyamatos fejlődés

Töreki Amand értékeli az U14-es keret féléves munkáját.

Ezt a félszezont, ha egy hasonlatban kell elmondani, akkor a félig tele, félig üres pohár esete jut eszembe. Nagyon jól kezdtük a szezont, az első 5 mérkőzésünkből 4-et megnyertünk, és a legyőzöttek között kifejezetten jó ellenfelek is voltak. A játékunk nagyon támadó szellemű, attraktív és gólra törő volt. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, melyekből sok gólt szereztünk. Utána kisebb megtorpanás jelentkezett a következő találkozókon, a játékunk ugyanúgy rendben volt, viszont a helyzetkihasználásunk romlott, ezért olyan mérkőzéseken vesztettünk pontokat, amelyeken mi tudtunk dominálni. Ez azonban az utánpótlás futballban előfordul. A szezon vége fele ismét pontokban is megmutatkozott a jó játékunk.

Összességében két mérkőzés volt, amelyeken nem úgy teljesítettünk, amire képes lenne a csapat, de a többin a játékkal teljes mértékben elégedett voltam.

A félévünkre jellemző volt, hogy fontos találkozókra dőltek ki minőségi játékosok, betegségek, sérülések és egyéb dolgok miatt, aminek következtében nem tudtunk mindig a legjobb összeállításunkban pályára lépni.

Úgy gondolom, az út, amit a nyáron elkezdtünk az jó, a játékosok fejlődtek mind egyénileg, mind csapatszinten, azonban ez még mindig egy folyamat, ezért rengeteg munka áll még előttünk.

Kapcsolódó témák: U14-es csapatunk
Kiemelt videó
Így zajlott az ötödik Tigris Kupa tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
14123456
1578910111213
1614151617181920
1721222324252627
18282930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek