Vasárnap délelőtt U7-es csapatunk részt vett a Haladás pályán megrendezett első tavaszi Bozsik fesztiválon.
Kiss Gábor számolt be az ott történtekről:
Az idő remek volt, a játékosok kedve és motiváltsága is nagyon rendben volt, így minden adott volt ahhoz, hogy jól érezzék magukat és hasznos tapasztalatokat gyűjtsenek.
Négy csapattal érkeztünk, így a játékosok folyamatosan játszottak, csere nélkül. A mérkőzések között éppen csak egy szusszanásnyi idő volt, amíg frissítettek, kicsit átbeszéltük a történteket, s már érkezett is az új ellenfél.
Amit kértünk a játékosoktól, maradéktalanul teljesítették. Folyamatosan kezdeményezőek voltak, sokat birtokolták a labdát. Így állandó veszélyt jelentettek ellenfeleik kapuikra.
Ennek a korosztálynak a legfontosabb, hogy sok labdaérintés, csel, gól és legfőképpen öröm jelenjen meg a játlukban. Hát ezekből a mai napon bőven kijutott. Potyogtak a gólok. Nagyon szép cseleket, megoldásokat láthattak a szülők, akik ezúttal is kitettek magukért. Végig a csapatok mellett voltak, szurkoltak.
Voltak olyan játékosaink, akiknek ez volt az első ilyen Bozsik rendezvényük. De szépen helyt álltak, semmi megilletődöttség nem volt rajtuk látható.
Így összeségében hasznos és eseménydús délelőttön vagyunk túl, ami nagyban elősegíti a játékosok fejlődését és jobbá válását.
Gratulálok a csapatomnak, nagyon ügyesek voltak, csak így tovább. Mindenki nagyon jó teljesítményt nyújtott.
A csapat tagjai:
Szabó Bence, Kovács Balázs, Ujhelyi Kristóf, Czimber Márk, Németh-Preutzer Marcell, Pock Botond, Oszkó Vencel, Oszkó Csanád, Rosta Ákos, Senyei Valér, Takács Gellért, Kóródi Jakab
U8-as csapatunk megkezdte az ide Bozsik torna szezont.
Török Richárd küldött jelentést:
„Jó mérkőzést sikerült játszanunk. Szereztünk szép gólokat és láttam olyan dolgokat, amiket az edzéseken gyakorlunk. Az 1:1 elleni játékunk nagyon sokat fejlődött! Tetszett a gyerekek hozzáállása, elégedett vagyok a csapatom teljesítményével!”
U9-es csapatunk hosszú túrán van túl, ugyanis Pakson vendégszerepeltek a gyerekek, ahol megmérettették magukat a Paksi FC által szervezett ötcsapatos tornán. Résztvevő csapatok: Paksi FC, Budafoki LC, Tatabányai SC, Puskás Akadémia FC.
Horváth András edző értékelése:
„A magam és a gyerekek nevében is elmondhatom, hogy nagyon vártuk ezt a tornát. A hosszú utazás abszolút nem látszott meg a gyerekek teljesítményén. Minden játékosom motivált volt, igyekezett kihozni magából a maximumot. Hasznos mérkőzéseket játszottunk minden ellenfelünk ellen. Nagyon sokat kaptam vissza a gyerekektől azokból az elemekből, amelyeket edzéseken szoktunk gyakorolni. Ami még ennél is jobban tetszett, hogy a legtöbb esetben saját maguk jöttek rá egy-egy szituáció megoldására.
A mérkőzésekről összességében elmondható, hogy jól játszottunk, magabiztosak voltunk a pályán. Labdával való játunkban láttam fejlődést, ezúttal bőven volt kreativitás, jó megoldás a saját és az ellenfél térfelén is. Vezettünk szép támadásokat, rúgtunk óriási gólokat, de még így is azt kell mondanom, hogy a kapu előtt jobban sáfárkodhattunk volna a helyzetekkel (mindenesetre már az dicséretes, hogy rengetegszer kerültünk helyzetbe, ziccerbe). A torna előtt azt kértem a gyerekektől, hogy ezúttal nagyobb hangsúlyt fektessünk az egyéni védekezésre. Ezt kimagaslóan meg is valósították, rengeteg labdát szereztünk. Védekezésben közel voltunk az ellenfélhez, bátran belementünk a párharcokba. Futómennyiséggel meg voltam elégedve. Végig élesek voltunk minden mérkőzésünkön, szemre is tetszetősen futballoztunk. Ez a jó teljesítmény kell, hogy alapul szolgáljon a tavaszi szezon további tornáihoz, mérkőzéseihez.
A tornán minden csapatból a legjobb teljesítményt nyújtó játékosokat külön jutalmazták éremmel, így állt össze a torna All Star csapata. Csapatunkból Németh Márkot illette az érem, aki nagyon jó teljesítményt nyújtott a mérkőzéseken.
Csapatunk tagjai: Varga Bence, Németh Márk, Czeglédi Dávid, Kovács Marcell, Török Nolen, Németh Máté, Windisch Zalán, Czimber Áron, Szolga Bence, Deéry Mirkó, Szabó Zalán”
Az U10-es keret is Pakson szerepelt a hétvégén:
Ellenfelek:
Budafok
Tatabánya
Puskás Akadémia
Paks
Vámos Márk jelentése:
„Pakson szerepeltünk a legutóbbi tornánk fordulójában, új közegben, de kiváló körülmények között, profi szervezéssel. Volt kis félelem a hosszú út miatt, de én már az elején éreztem, hogy sikeres nap lesz ez, mert az edzések is jól sikerültek. Be is igazolódott a gondolatom, szinte mindennel elégedett voltam a mai napon, nem tudok rossz elemet kiemelni, mert amit tudnak, annak a masszív átlagát kitette mindenki a pályára sikeresen, ami eredményekben is megmutatkozott, nem mellesleg a legfontosabb, hogy a játék elemeiben is. Az utolsó mérkőzés rondít bele kicsit, de ott már fejben fáradtak voltunk, nem jöttek össze a dolgok és sok párharcot is veszítettünk. Eredményes és rendkívül hasznos napon vagyunk túl, sok ilyen hasonló tornát a jövőben!”
Pakson szerepelt a hétvégén U11-es korosztályunk Bozsik torna keretein belül, ahol a Paks, a Tatabánya, a Puskás Akadémia és a Budafok együttesei ellen játszottunk hasznos mérkőzéseket.
Schimmer Zoltán értékelése:
„Büszke vagyok a gyerekekre, hiszen egész tornán hullámvölgy nélkül, egyenletes jó teljesítményt nyújtottak. Rengeteg dolgot kaptam vissza az edzésen gyakoroltakból. A hosszú utazás ellenére már az első mérkőzésen élesek voltunk, bátran és kezdeményezően játszottunk mind labdabirtoklásban, mind pedig védekezésben. Egyéni védekezés terén ismét jó teljesítményt nyújtottunk, ezáltal az ellenfelek kevés lehetőséghez jutottak, ebben mindenképpen sokat léptünk előre az elmúlt hetekben. Támadójátékunk is rendben volt, sokszor kerültünk az ellenfelek kapuja elé, ami a támadó harmadban történő jó döntéseknek volt köszönhető. Bízom a jó folytatásban, hiszen még sok szép feladat áll előttünk a tavasz folyamán.
Keret:
Sánta Botond, Szabó Bence, Binder Levente, Czlenner Benett, Fülöp Máté, Imre Ádám, Szabó Samu, Bertha Benett, Bogár Bence, Balasa Endre, Kovács Barnabás, Ilyés Bence
A mai napon a csapatunkból Bogár Bence érdemelte ki a torna legjobbjának járó érmet.”
U13-as bajnoki mérkőzés:
ETO FC Győr – Király SE 8:0 (4:0, 2:0, 1:0, 1:0)
Tanai B. - Szász A., Mészáros N., Vámos K., Takács Z. - Varga B., Klauzer D. - Temesi F., Varga M.
Csereként pályára lépett: Taschler D., Tóth-Hencsey G., Szőke D.
Németh Bálint így látta a találkozót:
„A nagy különbség már a félidőre kialakult, futógyorsaságban és egyéni védekezésben alulmaradtunk. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mindenki, mindent megtett-e a pályán, kihoztuk-e magunkból a maximumot? A második félidőben szervezettebbek voltunk, de ez már csak arra volt elég, hogy ne legyen nagyobb a különbség. Gratulálok az ellenfélnek, főleg azért, mert nem becsültek le minket a második félidőben sem, a legjobb tudásuk szerint próbáltak minél több gólt szerezni ellenünk. A mi játékosainknak pedig ebből a mentalitásból kellene erőt meríteni.”
MLSZ Országos U14 Alap Nyugat
Király SE U14 - Veszprémi FC USE
Végeredmény: 2-1 (1-1)
Király SE gólszerzők: Németh Hunor Dénes, Sodics Mátyás Benedek
Összeállítás: Petneházi Ádám - Imre Bálint, Börzsei Péter, Borbély Lóránt, Várkonyi Csanád - Németh Hunor Dénes, Sodics Mátyás Benedek - Kósa Botond (Iván Csongor), Hegyi Marcell (Lajos Botond), Németh Barna (Horváth Olivér) - Kerék Bálint Martin (Drótos Berton)
Vezetőedző: Töreki Amand
Edzői értékelés:
“Egy nagyon jó mérkőzést játszottunk a tabella alapján a közvetlen riválisunk ellen. Jól álltunk bele a mérkőzésbe, hamar magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, labdabirtoklási fölényt alakítottunk ki, majd ebből jó helyeken bontottunk, helyzeteket alakítottunk ki. Megtaláltuk ez ellenfél gyenge pontjait, ezeket jól használtuk ki, az erősségeiket pedig egy momentum kivételével jól hatástalanítottuk.
Nagyon nagy minőséget tettünk a találkozóba, emellett agresszívak és fegyelmezettek voltunk, valamint ismét nagy mentális erőről tesz tanúbizonyságot, hogy a mérkőzés végén sikerült megszerezni a győzelmet.
Gratulálok a játékosaimnak, mert zsinórban a második “6 pontos” mérkőzést nyerték meg, ezáltal újabb lépést téve a céljaink felé.
A stábnak pedig köszönöm a mérkőzésen végzett profi munkát.”
U15-ös bajnoki mérkőzés:
KSE - Tatabánya 3:2 (3:1)
Borhy Zs. (Tóth Do.) - Imre B., (Nagy Á.) SOMFALVI Á., GERENCSÉR Z., Kósa B. (Dergecz M.) - TÓTH DÉ., Puporka A. (Harangozó M.) - Kolompár Z., SZABÓ B., Karvalics B. (Tanai F.) - KERÉK B. (Molnár Á.)
Gólszerző: Kerék B. 2, Karvalics B.
Hujber Bálint beszámolója:
„Sajnos hetek óta a legfontosabb tényező hiányzott csak a játékunkból, a gól. Ezért kissé már görcsössé vált a teljesítményünk. Szerencsére ma átszakadt a gát és hamar sikerült megszereznünk a vezetést, egy szép egyéni akció végén. Továbbra is támadólag léptünk fel, csak rajtunk múlt, hogy mikor zárjuk le a mérkőzést. Ahogy a támadásokat felépítettük azt jó volt látni, de a létszámfölényes szituációkat továbbra sem tudjuk egyszerűen gólra váltani. Megnyugtató előnyre így nem tudtunk szert tenni, az utolsó percig nyílt maradt a találkozó. Ettől függetlenül, úgy érzem, hogy mi tettünk többet a győzelemért és ebből a szempontból megérdemelt ez a várva várt siker, amihez reálisan nézne Fortuna közbenjárása is kellett. Kiemelném Kerék Bálint, Imre Bálint és Kósa Botond nevét, akik az U14-es korosztályból nem csak létszámban voltak ma a segítségünkre.”
U16-os bajnoki találkozó:
Budaörs - Király SE 0-0
Bakucz M. - Sodics T., Bakucz D., Szász F., Károly K. - Szabó B., Kulcsár, Kolompár Z., Horváth-Szabados M., - Tancsics D., Karvalics B.
Csere: Tóth-Vig Cs., Grubits D.
Marton Róbert értékelése:
„Szombat késő délután a közvetlen élbolyhoz tartozó Budaörs vendégeként léptünk pályára. A mérkőzés folyamán a hazaiak fölényben játszottak, a széleken többször is mögénk tudtak kerülni, de a beadásaikat hatástalanítani tudtuk. Mi elsősorban a védők mögé, hosszú indításokkal próbálkoztunk, kevés sikerrel.
Ezúttal igazi csapatként, egymást kisegítve, egy kis szerencsének, illetve Bakucz Mirkó remek védéseinek köszönhetően egy ponttal távoztunk. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy akik sokat tesznek a sikerért, azokat ha kell, a szerencse kisegíti!
Gratulálok FIÚK, ez a hozzáállás kell hogy jellemezze a hátralévő, nem könnyű heteket!”
U17-es bajnoki mérkőzés:
Király SE - SC Sopron 3-0 (2-0)
GUZMICS - WILHELM, TÓTH, BREZNOVITS, Szász (Kulcsár 62.p.) - BAUMGARTNER, MAYER, Gombás (Bakucz 35.p.) - Kardos (Polgár 84.p.), LÁSZLÓ, Gergely (Sodics 84.p.)
Gólok: Breznovits 25.p., Gergely 27.p., Szász 54.p.
Kovács Zsolt foglalta össze mérkőzésen történteket:
„Péntek délután szomszédvári rangadót játszottunk a Sopron csapatával. Nagyon örülök, mert a csapatom a múlt heti váratlan fiaskó után újra mentálisan erős, taktikailag nagyon fegyelmezett gárda benyomását keltette. A mérkőzés elejétől kezdve kezünkbe vettük az irányítást, míg az ellenfelünk inkább hosszú indításokkal próbálkozott. Mezőnyből pár lehetőségig jutottunk csak, de Szász remek oldalszabadrúgása után Breznovits szépen fejelt a kapu felső sarkába. Gólra gólt sikerült szereznünk, miután László nem ismert elveszett labdát, majd önzetlenül talált Gergely elé, aki a kapu közepébe bombázott. 2-0 után volt több indokolatlan labdavesztésünk, amivel a Sopron csapata tudott veszélyeztetni, de szabadrúgásból “csak” kapufáig jutottak.
Második félidőben is taktikailag fegyelmezetten, végig kontrolláltuk a találkozót. Mindkét oldalon adódtak helyzetek, amiből ismét mi szereztünk gólt, Tóth remekül centerezett középre és Szász érkezett jól labdájára. Lehetőségeink voltak további gólokat szerezni, ahogy az ellenfelünknek is, de ha nem Guzmics hárított, akkor ismét a hazai léc volt velünk.
Mindent egybevetve két hasonló képességű csapat küzdelméből a taktikailag sokkal fegyelmezettebb együttes megérdemelten tartotta otthon a három pontot.”
Dunaújváros PASE U19 – Király SE U19 (2:1) 3:2
Csapatösszeállítás:
Ady Cs., Wilhelm B. (Kardos Á. 46’), Karvalics K., Breznovits K., Márkus D., Németh K., Vilics M., Kovács Sz. (Greffer B. 57’) Király K., Ligeti L., Nagy Á.
Dancs Zoltán értékelése:
„Hosszú túra várt a játékosokra a hétvégén. Dunaújvárosba utaztunk a bajnokság 17. fordulójában.
A mérkőzést fásultan, lassan gondolkodva és nem kellő agresszivitással kezdtük. Ellenfelünk előre vágott labdákból tudott gyors kontrákat vezetni. Mi próbáltuk a saját játékunkat játszani, ehhez viszont a mai nap sem a koncentráció sem a csapatrészek közötti együttes mozgás nem volt megfelelő. A 28. percben egy baloldalról induló kontra végén eltolódott a védelmünk, a túloldalról érkező dunaújvárosi játékosnak sikerült megszerezni a vezetést. Sokat nem kellett várni az egyenlítő gólra, 31. percben Márkus Dominik vagy 25 méterről jól eltalált lövése landolt a felső sarokban. Ekkor úgy éreztem, megérkeztünk a mérkőzésbe.
Ezután egy olyan ellenünk megítélt büntetőből szerezte meg a vezetést a házigazda, amit pályafutásom alatt még nem tapasztaltam.
Második félidőre feljavult a labdabirtoklásunk, ellenfelünket a saját 16-osa előterébe szorítottuk, de igazi gólhelyzetet nem sikerült teremteni. A 66. percben egy újabb kontratámadás végén gólt szerzett ellenfelünk. Majd Király Krisztiánt buktatta a hazai hálóőr, a megítélt 11-est Vilics Márk értékesítette (70’). A hátralévő időben az eredmény már nem változott.
A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy tudni kell emelt fővel veszíteni, de a tisztességes győzelmet is helyén kell kezelni. Örülök, hogy a játékosaim nem vették fel a mérkőzés utáni provokációt.
A mai napon egyénileg és csapatszinten sem értük el azt a teljesítményt, ami tavasszal és a felkészülés alatt jellemzett minket. A mérkőzés pozitívuma a három, U17-es keretből bemutatkozó játékos teljesítménye, kezdeményezően és kellő határozottsággal léptek pályára, lehet rájuk számítani a jövőben.”