Hírek
vissza
2025/210

Ritzingben járt U10-es csapatunkSzerző: Németh Zsolt

Ritzingben járt U10-es csapatunk

 

A fiúk a hétvégén az SC Sopron által szervezett nívós teremtornán vettek részt Ritzingben, ahol több akadémia, tehetségközpont és körzetközpont csapatai mérkőztek meg egymással műfüves pályán, 6+1-es felállásban.

 

 

Horváth András foglalta össze a torna történéseit:

„+Első mérkőzésünket a ZTE ellen játszottuk. A palánkos pálya szokatlan körülményeihez nehezen alkalmazkodtunk, de ennek ellenére is jó játékot mutattunk be és rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Sajnos ezek kimaradtak, míg ellenfelünk három „ajándékba” kapott góllal 3-0-ra megnyerte a mérkőzést.

A második meccsen a fehérvári Főnix csapatával találkoztunk. Hasonlóan alakult a játék képe: az ellenfél gyorsan megszerezte a vezetést, de erre még volt válaszunk. Bár ismét számtalan helyzetünk volt, ezek sorra kimaradtak, míg ellenfelünk két távoli lövéssel biztosította 3-1-es győzelmét.

Két vereség után a harmadik mérkőzés a házigazda SC Sopron ellen kiemelten fontos volt mentálisan a csapat számára. A fiúk magabiztosan és szervezetten játszottak, a helyzeteinket végre sikerült gólra váltani, és 2-0-ás győzelmet arattunk.

A negyedik mérkőzésen az addig veretlen, könnyed győzelmeket arató Sturm Graz ellen léptünk pályára. Ez igazi erőfelmérő volt számunkra, amelyen a gyerekek tökéletesen helytálltak. Az osztrák csapat ellen koncentráltan, keményen játszottunk, és bár a mérkőzés elején a ziccereink kimaradtak, később a letámadásainknak és labdaszerzéseinknek köszönhetően kétszer is betaláltunk. Az ellenfél csupán a játékidő vége előtt tudott szépíteni, így 2-1-es bravúrgyőzelmet arattunk - a torna mérkőzésén -, amelyet teljes mértékben megérdemeltek a gyerekek.

Ezután az ETO elleni ütközet következett, amely sajnos a torna leggyengébb teljesítményét hozta számunkra. Bár gyorsan megszereztük a vezetést, a koncentrációnk fokozatosan csökkent, amit ellenfelünk kihasznált, és megfordította az eredményt. Gyengébb védekezésünk miatt az ETO folyamatosan mögénk tudott kerülni, és megérdemelten nyert.

A torna zárómérkőzésén a Csorna ellen léptünk pályára. A gyerekeken érezhető volt a fáradtság, lassabban mozogtunk, hiányzott a dinamika a játékunkból. Ellenfelünk megszerezte a vezetést, de sikerült egyenlítenünk. A mérkőzés vége előtt húsz másodperccel még átvettük a vezetést, ám a Csorna öt másodperccel a lefújás előtt kiegyenlített, így 2-2-es döntetlennel zártuk a tornát.

A tornán szoros küzdelemben végül az 5. helyezést értük el. Csapatunkból Bárdics Mirkó hasznos és jó játékának köszönhetően bekerült a torna All Star csapatába.

 

Edzői értékelés:

Egy nagyon jó és színvonalas tornán méretettük meg magunkat, ahol – ha egy kicsit pontosabbak vagyunk a befejezéseknél – még szebb eredményt is elérhettünk volna. Ennek ellenére nem tudom elmarasztalni a gyerekeket, mert igyekeztek mindent kiadni magukból. Egy mérkőzéstől eltekintve az összes többi találkozón meg voltam elégedve az akarattal, az agresszivitással és a futómennyiséggel. Játékban voltak igazán szép megoldásaink, támadásaink emellett pedig több jó egyéni teljesítményt is láttam a csapatból. A torna összességében tanulságos volt számunkra, a gyerekek megtapasztalhatták a siker és a kudarc különböző oldalait és hasznos mérkőzéseken fejlődhettek tovább.”

 

A csapat tagjai: Varga Milán, Török Nolen, Németh Márk, Kovács Marcell, Bárdics Mirkó, Deéry Mirkó, Szokol Maximilián, Nagy Zalán, Windisch Zalán, Lukátsi Kolos, Szabó Zalán.

 

Kapcsolódó témák: U10-es csapatunk
Kiemelt videó
Így zajlott az ötödik Tigris Kupa tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
0912
103456789
1110111213141516
1217181920212223
1324252627282930
1431
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek