Ausztriában, Ritzingben lépett pályára, a Sopron által szervezett teremtornán az U11-es korosztályunk, ahol jó ellenfelekkel találkozhattak a fiataljaink.
U10-es csapatunk Tatabányán vendégszerepelt egy tornán melyet Dr. Lakat Károly emlékére rendeztek. A tornán a mieink mellett négy egyesület képviseltette magát: Tatabánya, Kelen, Mosonmagyaróvár, Komárno.
U10-es jelentés:
Az első mérkőzésen – mint később kiderült a végső győztes – Kelen csapatával játszottunk egy kiélezett mérkőzést, ahol sikerült megszerezni a vezetést, de az előnyünket nem tudtuk megtartani és két nagyon elkerülhető góllal vereséget szenvedtünk. A második és a harmadik mérkőzés (Mosonmagyaróvár, Tatabánya) forgatókönyve szinte megegyezett. Ellenfeleink folyamatosan a saját térfélen elkövetett hibáinkból veszélyeztettek és ezekből gólokat is szereztek, ennek köszönhetően mindkét meccsen vereséget szenvedtünk. Az utolsó, Komárno elleni mérkőzésen mutattunk meg valamit a magunkból játékban, de a sok helyzetünkből csak egy gólt sikerült szerezni, bár azt egy nagyon szép labdaszerzés utáni gyors ellentámadásból értük el. Ezzel a teljesítménnyel ezúttal a 4. helyen végeztünk.
Horváth András értékelése:
„A mai egyértelműen nem a mi napunk volt, mélyen a tudásunk alatt játszottunk és olykor bizony a szerencse is elpártolt mellőlünk. Védekezésben az első három mérkőzésen keveset nyújtottunk, nem jól zártuk le a területeket és nem figyeltük az ellenfél mozgását ennek köszönhetően rendre hátra fele futva kellett védekeznünk, de ezt is lassan tettük. Az utolsó mérkőzésen kaptuk el a fonalat védekezésben, ahol azt csinálták a gyerekek, amit az egész torna során kellett volna. Ezen a mérkőzésen nem is kaptunk gólt és folyamatosan azokon a területeken szereztünk labdát, ahol akartunk előzetesen. Támadójátékból is elvétve mutattuk meg magunkat, az esetek többségében bátortalanok voltunk a labdával. Nagyon könnyen adtuk el a saját kapunk előtt a játékszert, amit az ellenfelek meg is büntettek. Az utolsó mérkőzésre fejlődtünk ebben is valamelyest: elkezdtünk többet vállalkozni, cselezni és futni. Ahhoz, hogy folyamatosan jól tudjunk teljesíteni a mérkőzéseken, elengedhetetlen a kellő bátorság, agresszivitás és a megfelelő futómennyiség – ma ezekben nem teljesítettünk jól.”
A csapat tagjai: Tóth Máté, Horváth Benedek, Turkovics Áron, Varga Dusán, Szolga Bence, Windisch Zalán, Kovács Marcell, Németh Márk
Horváth Péter értékelése az U11-es csapat szerepléséről:
„Ma egy olyan napot fogtak ki a gyerekeink, amikor semmi nem jött össze és sajnos, az eredmények sem adtak mindegyik meccsen teljesen reális képet a játékunkról. Voltak jó mérkőzések, amin láttam az előrelépést, főleg védekezésben, futómennyiségben, viszont ma nagyon sok technikai hibával játszottunk. A tornán rossz eredménnyel zártunk, nem sikerült senkit megelőznünk. Ebből is tanulunk és építkezünk! Mészáros Imre a csapatunkból kiemelkedett, jó teljesítményt nyújtott, amit díjaztak is a szervezők.”