Hírek
vissza
2025/502

Rábapatyra látogat szombaton a Király SE felnőtt csapataSzerző: Németh Zsolt

Rábapatyra látogat szombaton a Király SE felnőtt csapata

A tabellán a 11. helyen álló együttes vendége lesz Hegyi László gárdája a találkozón, amelyet szombaton, 17 órától rendeznek meg a Rábapatyi Sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Imre Benjámin lesz, asszisztensei pedig Lukács Lívia és Kápolnási Dániel.

 

A rábapatyiak eddig 12 pontot szereztek a bajnokságban, így egy ponttal állnak a sereghajtó Csepregi SE, illetve a velük azonos pontot gyűjtő Vasvár VSE előtt. Négy győzelem mellett 16 vereségük van, egyedüliként a mezőnyben eddig még nem játszottak döntetlen a 21 forduló alatt. Sikereiket mind hazai környezetben érték el, a Csepreg és a Szarvaskend ellen 2-0-ra, a Csákánydoroszló és a Vasvár ellen pedig 2-1-re. 14 lőtt góljukból kilencet otthon szereztek, a 62 kapott gólból pedig 19-et könyvelhettek el hazai környezetben.

Az „odavágót” október 11-én játszották a Királyban, ahol Hegyi László csapata 7-0-ra nyert. Szabó Bálint háromszor, Schimmer Szabolcs és Czöndör Gergő kétszer talált be, és Tóth Barnabás is eredményes volt egy alkalommal. A Király számára nem lehet más a cél, mint a három pont begyűjtése, hiszen nagyon sűrű az élmezőny a megyei elsőosztályú bajnokságba. Hogy ez sikerül-e, az kiderül szombaton, 17 órától Rábapatyon.

Kapcsolódó témák: Felnőtt labdarúgás
Kiemelt videó
Ilyen volt a VI. KIrály Ferenc Emléktorna tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
36123456
3778910111213
3814151617181920
3921222324252627
40282930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek