Németh Bálint értékelése:
„Kiváló szezont zártunk a gyerekekkel, nagyon büszke vagyok erre az idényre, nagy fejlődést és előrelépést értünk el egyénileg több fázisban is, ezáltal sikerült a kiemelt tornákon előkelő helyezéseket, eredményeket felmutatni, ami rengeteg pluszt adott a játékosok fejlődésének.
A korrekciós blokkok, a képességfejlesztő részek, az egyéni képzések, a csoportbontásos edzések, a rendszeres visszamérések adták az irányt, ezekben a fázisokban sikerült hatalmas lépéseket tenni előre. Ezek határozták meg a játékosok profilját, ennek mentén próbáltunk mindenkit a hatékonyság növelésére ösztönözni, a teljesítmény alapú versenyeztetésre felkészíteni.
Egyéni fejlődésben a hónap játékosait most is szeretném kiemelni - Czimber Áron (május) Kovács Marcell (április) Németh Márk (március) Tóth Mátyás (február) Czimber Áron (január) - és nagyon fontos megjegyezni, hogy önmagukhoz képest fejlődtek, lettek jobb egyének, nem pedig másokhoz mérve. Kiemelném, hogy mindegyik játékos plusz, egyéni képzést véget szabadnapokon, aminek van is eredménye.
Közel 40 országos és nemzetközi tornán vettünk részt az idényben, ezekből mindenképpen kiemelkedik a két hazai rendezésű torna - Tigris Kupa I. hely és a VI. Király Ferenc emléktorna III. hely - és a nemzetközi Mini Euro, ahol az egyesület eddigi legjobb eredményét, helyezését értük el. A legnagyobb siker nem az eredményben rejlik, hanem abban, hogy mit adott ez nekünk, mi van a siker mögött. Itt kovácsolódtunk jó társasággá, itt éltünk meg felejthetetlen élményeket, itt fejlődtünk mentálisan a legnagyobbat, itt tanultunk szakmailag a legtöbbet, mondhatni azt is, hogy mindent megadott. Büszkének kell lenni mindenre, amit kis egyesületként elértünk - 20 éves az egyesület - ez az évforduló emlékezetes pillanatokat szerzett nekünk.
A folytatásban maradunk együtt, folytatjuk a megkezdett utat, biztosan lesznek változások, a követelmények csak növekedni fognak - ezzel haladni kell - ami újabb nehézségekkel fog járni, sok sok akadállyal, ezért türelemre és kitartó munkára lesz szükség, hogy megfeleljünk a következő szintnek.
Köszönöm a támogatást a Kollégáimnak, akik nagy segítséget nyújtottak a mindennapi munkában, sosem éreztem azt, hogy egyedül vagyunk, mindig jött valaki, aki hozzátett a fejlődésünkhöz és a sikereinkhez, amikor kellett. Sokat tanultunk egymásból és egymástól, jól egészítettük ki egymást, a játékosok pedig vevők voltak az új dolgokra és azonosultak azzal a mentalitással, amit képviselünk.
Minden játékosomnak gratulálok az éves teljesítményhez, remélem, hogy Ők is büszkén emlékeznek majd vissza erre az idényre és tudjuk sikeresen tovább folytatni ezt az időszakot!”