Hírek
vissza
2020/1112

Mégis lehetnek mérkőzések - felelős korlátok mellett

Mégis lehetnek mérkőzések - felelős korlátok mellett

A járványügyi lezárásokkal összefüggésben kedd éjféltől hatályba lépett hatósági szabályok - bár szigorú korlátozás mellett, de - engedik az utánpótlás és amatőr bajnokságok, edzések és mérkőzések megtartását.  A hétfői hírekkel ellentétben tehát mégis folytatódhatnak a bajnokságok.

Szándékaink szerint ennek megfelelően a Király Sportegyesületben a tréningek az eddig megszokott rendben folytatódnak. Egyesületünk szeretné lejátszani az őszi fordulókból hátralévő mérkőzéseit, ez korosztályoktól függően 3 vagy 4 bajnokit jelent november végéig, vagy december elejéig. Hogy valójában lesznek-e mérkőzések az minden esetben a mindenkori ellenfelek álláspontjának függvénye. Ugyanis az MLSZ kedden este hozott új rendelkezései szerint a lezárások ideje alatt - 30 nap - a csapatok egyoldalú kérelem alapján a másik mérkőző fél hozzájárulása és versenyügyi következmények nélkül, akár több alkalommal is kérhetik bajnoki mérkőzéseik elhalasztását. Amit természetesen jövőre be kell pótolniuk. 

A korlátozások miatt a Király Sportlétesítmény B épülete és az előtte lévő parkolók zárva tartanak a látogatók előtt! Kizárólag a játékosok, edzők, személyzet léphetnek be az épületbe - betartva a szigorodó járványügyi előírásokat.

Kérjük - a tavaszi időszakhoz hasonlóan - a gyerekek lehetőség szerint edzésfelszerelésben érkezzenek, hogy minél kevesebb időt kelljen az öltözőben tölteniük. 

A hatályba lépett, a sportmérkőzésekkel, edzésekkel kapcsolatos egészségügyi és higiénés protokollról részletesen is tájékoztatjuk a Király Sportegyesület sportolóit, edzőit.

Kapcsolódó témák: U12-es csapatunk
Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
09123
1045678910
1111121314151617
1218192021222324
1325262728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek