Hírek
vissza
2025/824

Méltó módon képviselte egyesületünket az U13 SzatmárnémetibenSzerző: Németh Zsolt

Méltó módon képviselte egyesületünket az U13 Szatmárnémetiben

 

Nemzetközi torna keretein belül mérhette össze tudását Kárpát-medencei akadémiák csapataival az U13-as együttesünk. Szoros, nagy csatákat vívott a gárda, amely végül a 8. helyet szerezte meg, számos elismerést kivívva magának.

 

 

Schimmer Zoltán beszámolója:

„A kétnapos torna első napján már komoly erőpróba elé néztünk, hiszen a romániai Szászrégeni Sportiskola csapata mellett a Ferencváros, illetve a Puskás Akadémia került velünk egy csoportba. Az első mérkőzésen rögtön a zöld-fehérekkel csaptunk össze, ahol végig kiélezett mérkőzésen 2:1-es vereséget szenvedtünk úgy, hogy az ellenfelünk egyik megadott góljánál nem haladt át a labda a gólvonalon. Második mérkőzésre szintén megmaradt az első mérkőzésen tapasztalt lendület és magabiztos 4:0-ás győzelmet arattunk a romániai gárda felett. Következett a csoport utolsó mérkőzése, ahol a Puskás Akadémia ellen az volt a tét, hogy ki folytathatja a második napon az arany-, illetve az ezüst ágon. A mérkőzés nagyszerű iramot és annál nagyobb küzdelmet hozott. Megvoltak a helyzeteink a továbbjutás eldöntéséhez, de három nagy helyzetünkből egyiket sem sikerült értékesítenünk. Majd a futball örök törvénye büntetett, hiszen egy véleményesen megítélt szögletet a hálóba küzdött a felcsúti csapat 3 perccel a vége előtt, amivel sajnos az ezüst ág jutott csapatunknak.

 

A második nap az ezüst ágon kialakult 2 három csapatos csoportban a horvát Osijek, illetve a romániai Marosvásárhely csapataival kellett megküzdenünk a helyosztós pozíciókért. Az első mérkőzésen a déli szomszédaink csapata ellen egy szikrázó, párharcokkal teli mérkőzésen aratott 2:1-es győzelmünkkel bejelentkeztünk minél előkelőbb helyezésért, amit a romániai csapat ellen elért 2:0-ás győzelemmel tovább erősítettünk. A csoportban elért első hely által a 7. helyért a Sepsi OSK csapatával mérkőzhettünk meg. Ez a csata is szoros küzdelmet hozott, ahol az utolsó percekben az ellenfelünk kapusa több bravúrral harcolta ki a büntetőpárbajt, ahol 3:2-es vereséget szenvedtünk, így végül a 12 csapatos mezőnyben a 8. helyet szereztük meg.”

 

Edzői értékelés:

„Hatalmas élmény volt mind játékosnak, mind szülőnek, mind pedig edzőnek ez a három nap. Olyan csapatok ellen mérkőzhettünk meg, amilyenek ellen nem minden nap van lehetősége egy gyerkőcnek pályára lépni. Nagyon büszke vagyok játékosaimra, hiszen a 2 nap alatt megmutatták, hogy a Király SE mit is szeretne képviselni a labdarúgásban. Külön öröm, hogy több neves egyesület vezetői és edzői is elismerőn nyilatkoztak csapatunk játékáról, illetve a játékosok egyéniségéről. A gyerekek a három nap alatt mind a pályán, mind pedig azon kívül is méltóképpen képviselték az egyesületet. Rengeteg tapasztalattal és annál nagyobb élményekkel térünk haza, hogy amit itt átélhettünk, azt a továbbiakban a pályafutásunk alatt hasznosíthassunk. Köszönöm a szülők támogatását, illetve külön szeretném megköszönni Dancs Zoltán kollégám segítségét, aki nagyban megkönnyítette a munkámat ebben a 3 napban!”

 

Keret:

Süle Noel

Sánta Botond

 

Ilyés Bence

Horváth Bence

Haraszti Mihály

Balasa Endre

Szabó Bence

Imre Ádám

Márkus Bálint

Halmosi Medox

Pál Martin

Csergőffy Ákos

Schimmer Márk

Bogár Bence

Czlenner Benett

Ilyés Bence

Kovács Barnabás

 

Szakmai stáb:

Schimmer Zoltán

Dancs Zoltán

 

A tornán nyújtott teljesítménye alapján Balasa Endre került be az All Star csapatba!

 

Kapcsolódó témák: U13-as csapatunk
Kiemelt videó
Így zajlott az ötödik Tigris Kupa tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
051
062345678
079101112131415
0816171819202122
09232425262728
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek