Hírek
vissza
2022/826

Még eggyel nehezebb feladat

Még eggyel nehezebb feladat

Három 2-0-s győzelemmel indította a bajnokságot felnőtt csapatunk, melyek közül az NB III. Nyugati-csoportjának tavalyi bronzérmese, a Veszprém ellen aratott kupasiker minősül igazi bravúrnak. A sárga-szürkékre a MOL Magyar Kupa országos főtáblájának második fordulójában, ha lehet, még a bakonyiaknál is nehezebb ellenfél vár, hiszen a Nyugati-csoport előző évi ezüstérmese, a BVSC-Zugló érkezik szombaton 18.00-kor a Király Sportlétesítménybe. Együttesünk rutinos védőjét, Schimmer Szabolcsot kérdeztük a mérkőzésről, az idénykezdetről. 

- Úgy érezem, jó úton indultunk el, az új játékosok egyre jobban beilleszkednek, az öltőzőn belül, és a pályán is, amiben persze az is sokat segít, hogy egyesületünk egy befogadó, nyitott közeg. Ami a szezon előtti várakozásokat illeti, nos, tudjuk, mi a célunk, és igyekszünk tenni is érte - kezdett bele Schimmer Szabolcs, hozzátéve: a kupa és a bajnokság két külön történet.

- Ami miatt nagyon boldog vagyok, hogy a kupában egy nálunk magasabban jegyzett, NB III-as ellenféllel szemben maximálisan meg tudtuk valósítani, amit szerettünk volna. Ez nekünk is jó visszajelzés volt, hogy képesek vagyunk ezen a szinten teljesíteni. Egyébként bár a megyei I-ben játszunk, de a harmadosztályba készülünk, és ennek megfelelő is a heti programunk: négy edzésünk van, erőnléti edzők is dolgoznak velünk. Látszott a Veszprém ellen is, hogy kondiban is álltuk velük a versenyt. Azt viszont egyértelmű, hogy a bajnokság egy egészen más terep, ott játékban nekünk kell dominálnunk, és bár mindkét eddigi mérkőzésünket megnyertük, még nem mutattuk meg az igazi erőnket, van még hová fejlődnünk.  

- Mit vársz a BVSC-Zugló elleni szombati kupa találkozótól?

- Pénteken este videózzuk őket, azaz az előző kupameccshez hasonlóan most is tudni fogjuk, mire számíthatunk a pályán az ellenféltől. Ami már most is ismert mindenki előtt, hogy még eggyel nehezebb feladat vár ránk, mint amit legutóbb sikerült megoldanunk. Egy újabb nagyszerű csapat lesz a riválisunk, amely tavaly csak pár ponttal maradt le az NB II-be jutástól, és a céljai erre az idényre sem változtak, öt forduló elteltével vezetik is az NB III. Keleti-csoportjának tabelláját. Biztos vagyok benne, hogy a BVSC komolyan vesz minket, és a továbbjutásért érkezik hozzánk. Mögöttünk van már egy pozitív kupaélmény, igyekszünk szombaton is szervezetten, tervezetten focizni és kitenni a pályára azt, amire képes ez a csapat.

Kapcsolódó témák: Felnőtt labdarúgás
Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
09123
1045678910
1111121314151617
1218192021222324
1325262728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek