Az első tíz perc után élénkült meg a játék igazán. Előbb a vendégek lőttek kapu mellé, majd Németh Gergő távolija kerülte el kevéssel a kaput. Nem sokkal később Potyi Gábor adott egy mesteri indítást középről a bal oldalra, amit Fábián Bálint futott be, majd középre húzva, az öt és felesről lőtt szépen a hálóba. Fokozódott a hazai nyomás, egyre több helyzetet alakított ki a Király, Czöndör Gergő két lövését is lábbal védte Gyécsek Martin. Némiképp váratlanul jött a vendégek egyenlítése, amikor Rosner Gergő lőtt kapura. Horváth Alex védett, de a kipattanó labda ismét Rosner elé került, aki másodszorra nem hibázott. Továbbra is inkább a vendég kapu volt veszélyben, bár egy kiugratásnál a levegőben lógott az újabb tápláni gól, de a lövés mellé gurult. Aztán Horváth Domonkos ment el a baloldalon, és a középre lőtt labdáját az első felnőtt gólját megszerző Karvalics Kornél lőtte a hálóba, a kapus lábai között. Így 2-1-es állásnál következett a pihenő.
A második félidő elején volt egy nagy lehetősége a Táplánnak, de Horváth Alex védett. Ettől kezdve viszont nagy fölény alakult ki a Király részéről. Horváth Alex gyors kidobásával Czöndör Gergő ment el a bal oldalon, a középre lőtt labdáját Csákvári Zsolt rúgta közelről a hálóba. A következő gólnál a jobb oldalon indult a támadás, Sipőcz Bence robogott el, ezúttal ő centerezett pontosan, amiből Potyi Gábor belsőzött szépen a hosszú sarokba.
Az utolsó gólnál is hasonló volt a felállás. Sipőcz Bence a jobbszélről gurított középre, ahol az érkező Czöndör Gergő úgy lőtt a hálóba, hogy a labda Gyécsek Martin kezét is érintette.
Ezen kívül még számos hazai lehetőség adódott, igaz, néhány veszélyes kontrát a vendégek is vezettek. A mérkőzés összképe alapján a Király SE megérdemelten nyert ilyen arányban is.
Király SE – Vasi Bádogos Kft. Táplán SE 5-1 (2-1). - Király Sportlétesítmény, vármegyei I-es labdarúgó-mérkőzés, vezette: Vass István (Papp János, Döbrösi Levente)
Király SE: Horváth A – Horváth D., Karvalics, Takács, Fábián(Sipőcz 80.), Németh G., (Vass 60.) Czöndör, Rózsás, Halmosi (Vilics 64.), Csákvári, Potyi
Edző: Hegyi László
Táplán SE: Gyécsek – Vass, De Paula (Németh N. 55.), Gombos (Rosner M. 90.), Rosner G., Dvroschák, Gyurcsányi, Polgár (Fürdős 90.), Borsi, Fazekas, Szakály
Edző: Borbás János
Gólszerzők: Fábián 18., Karvalics 42., Csákvári 49., Potyi 65., Czöndör 86. ill. Rosner G. 29.
Hegyi László: - Az első félidőben az ellenfél jól tartottamagát, kiegyenlített játék folyt a pályán. Volt néhány veszélyes kontratámadás is. A második félidő elején volt egy nagy lehetőségük a gólszerzésre, de kapusunk jó helyen állt, így nem lett gól a lehetőségből. Ezt követően viszont fel tudtuk őrölni őket, nagyon sok támadást vezettünk. Nagyobb koncentrációval több gólt is tudtunk volna szerezni. Annak is örülünk, hogy három 17 éves játékost is a pályára tudtunk küldeni és jó teljesítményt hoztak, gratulálok nekik!