Hírek
vissza
2025/531

Lezajlott az 5. Király Ferenc Emléktorna első napja Szerző: Németh Zsolt

Lezajlott az 5. Király Ferenc Emléktorna első napja

Kitűnő, nyárias időjárás fogadta az 5. Király Ferenc Emléktorna megnyitóját 10 órakor, a Király Sportlétesítményben. 18 csapat három csoportban, három pályán mérte össze tudását az U11-es korosztályban.

(Fotó: Láng Veronika)

A résztvevőket Király Gábor, a házigazda egyesület elnöke köszöntötte három nyelven, majd 10:30-kor elindultak a csoportmérkőzések. Három csoportban zajlottak a találkozók, három pálya mellett buzdíthatták a szurkolók a csapatokat. Kiegészítő programként tombolasorsolást is tartottunk, amelyen számos támogató által felajánlott, értékes nyeremények találtak gazdára. A Király SE U11-es csapata az A csoportban lépett pályára és két győzelemmel nyitott a BVB Akadémia és a Partium ellen, majd a délutáni programban az ETO FC Győr már kemény diónak bizonyult. Azán következett a Király SE – Manchester United találkozó, amelyen a srácok nagyot hajtottak, de a meccs United győzelmével ért véget. A Topolya ellen zárta a napot Horváth Péter csapata, amelynek munkáját Horváth András is segítette. A bácskaiak győzni tudtak, a Király együttese csoportja 4. helyén végzett, így vasárnap a második csoportban, a 7. helyért léphet majd pályára.

Vasárnap 9:30-tól folytatódnak a mérkőzések, immár az első napon kialakult erőviszonyok alapján, hiszen a csoportok első két helyezettjei játszanak az első hat helyért, a harmadik, negyedik csapatok a 7-12. helyért és a csoportok 5-6. helyezettjei a 13-18. helyekért.

Kapcsolódó témák: U11-es csapatunk

Képek

Kiemelt videó
Így zajlott az ötödik Tigris Kupa tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
27123456
2878910111213
2914151617181920
3021222324252627
3128293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek