Az esemény megnyitóján nem csak a házigazda, Király Gábor köszöntötte a megjelenteket, hiszen sztárvendégként megérkezett Dárdai Pál. A korábbi válogatott labdarúgó és szövetségi kapitány, a Hertha BSC játékosa és vezetőedzője elmondta, hogy örömmel fogadta el az invitálást, mert sokat hallott már a Király Sportlétesítményről, de eddig még nem volt módja személyesen is megtekinteni. Köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy tiszteletre méltó, amit itt látott, nemzetközi szinten is elismerést érdemel. A pályára lépő korosztálynak pedig azt üzente, hogy örömmel lépjenek a pályára, élvezzék a focit. Ne a taktikával törődjenek, hanem valóban játszanak a pályán.
10:30-tól indultak a mérkőzések három csoportban, így minden csapat ötször lépett a pályára. Így lesz ez vasárnap is, amikor az együtteseket az első napon elért eredményük alapján sorolják szintén három csoportba. A mai első két helyezettek csapnak össze az első hat helyért.
A Király SE együttesen az A csoport 4. helyén zárt, így holnap a B csoportban, a 7-12. helyért mérkőzik majd.
A nap részletes programja ezen a linken érhető el:
https://www.meinturnierplan.de/pdf.php?id=1716482139
Számos szurkoló és labdarúgást kedvelő örömmel fedezte fel, hogy a Manchester United korosztályos csapatának drukkerei között feltűnt Wayne Rooney. Az angol klub történetének legeredményesebb labdarúgója gyermekét kísérte el a Király Sportlétesítménybe, hiszen ő a Manchester United keretének a tagja.