Hírek
vissza
2023/916

Küzdelmes mérkőzésen tartotta otthon a három pontot a Király SESzerző: Németh Zsolt

Küzdelmes mérkőzésen tartotta otthon a három pontot a Király SE

 

Bár a Celldömölkről igazolt Czöndör Gergő már az első percben bevette volt csapata kapuját, az esetnél megsérült és később le kellett cserélni őt. A vendégek az első negyedóra végén büntetőből egyenlítettek. A második félidőben Horváth Alex többször is bravúrral védett, míg a másik oldalon Szabó Bálint gólt fejelt, ami eldöntötte a találkozót a Király SE javára.

 

 

Hazai szempontból a lehető legjobban indult a mérkőzés, mert az első percben vezetéshez jutott a Király SE. Németh Gergő előreívelt labdájáért az előző idényben még Celldömölkön focizó Czöndör Gergő harcolt védőjével. Czöndör még spiccel bele tudott rúgni a labdába, ami a hosszú sarokba gurult, Összeütközésük nyomán mindketten a földre kerültek és ápolásra szorultak. Mint kiderült, sokba került a gól, mert egy darabig még próbált játékban maradni a csatár, de a félidő derekán le kellett cserélni őt. Igaz, előtte még volt egy ígéretes lövése, ami mellé ment. A vendégeket nem fogta meg igazán a bekapott gól, bár a mezőnyt az első 10-12 percben a Király uralta. Aztán a Cell egy szögletből veszélyeztetett, de ekkor a kapáslövés még mellé ment. A következő támadásnál viszont a hazai kapus a tizenhatoson belül volt szabálytalan, aminek büntető és sárga lap volt a következménye. Horváth Alex lábbal védte Marsai Milán középre tartó lövését, de a kipattanót már nem hibázta el az ítéletvégrehajtó. A folytatásban görcsösebbé vált a Király játéka és bár számos helyzetet kidolgozott a hazai csapat, ezek rendre kimaradtak. Nyílt volt a meccs, mert a vendégek is intenzíven igyekeztek támadni a hazai kaput, de nagy helyzetet ekkor még nem tudtak kialakítani.

A fordulás után viszont veszélyesebbé vált a vendégek játéka. Volt, hogy a celli szurkolók szinte már gólt kiáltottak, de Horváth Alex jobb karja a labda útját állta. A másik oldalon Németh Gergő fűzte be a védőket többször is a bal oldalon. Így tett akkor is, amikor már készültek a hazai cserék a beállásra. Az ő sikeres cselezését követte a mérkőzést eldöntő gól, amikor a középre lőtt labdát a rövid saroknál érkező Szabó Bálint fejelte a kapuba. Ezt követően megint Horváth bravúrjára volt szüksége a Király SE együttesének, hogy ne legyen újra döntetlen az állás. A hatalmas ziccerben lévő vendégeknek közelről sem sikerült a hálóba juttatniuk a labdát, mert Horváth egy remek mozdulattal hárítani tudott. A feszült hangulatú, küzdelmes mérkőzésen mindkét csapat próbált még gólt szerezni, de több találat már nem esett, így ha minimális különbséggel is, de megnyerte a meccset Hegyi László együttese.


Király SE – CVSE-Vulkánfürdő 2-1 (1-1). - Király Sportlétesítmény, vármegyei I-es labdarúgó-mérkőzés, vezette: Sebesi Patrik (Erős Botond, Döbrösi Levente)

Király SE: Horváth A – Marton (Sipőcz 69.), Takács D., Németh G., Czöndör (Szabó B. 25.), Kiss (Kudron 69.), Horváth A., Halmosi, Csákvári, Potyi, Tóth M.

Edző: Hegyi László

CVSE-Vulkánfürdő: Osvald – Marsai, Enyingi, Szuh (Göntér 46.), Gaál (Takács 66.), Zsoldos, Keszei (Berecz 46.), Horváth, Büki, Péter, Németh J.

Edző: Takács Gábor


Gólszerzők: Czöndör 1., Szabó 59. ill. Marsai 17.

 

Hegyi László: - Valóban küzdelmes mérkőzés volt, oda-vissza mentek a párharcok. Az első félidőben igazából nagy veszély nem volt a kapunk előtt, de két gólt is láthattak a nézők. A második félidőben ugyanaz a küzdelem ment tovább, sok hibával tarkítva. Annyival voltunk jobbak az ellenfélnél, hogy mi két gólt rúgtunk, ők pedig egyet. Gratulálok a csapatnak.

 

Kapcsolódó témák: Felnőtt labdarúgás

Képek

Kiemelt videó
Tigris Kupa U11 tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
35123
3645678910
3711121314151617
3818192021222324
39252627282930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek