Hírek
vissza
2024/1128

Királyos fiatalok két korosztályos régió válogatottbanSzerző: Németh Zsolt

Királyos fiatalok két korosztályos régió válogatottban

A mosonmagyaróvári MTE 1904 volt a házigazdája a Nyugat-Magyarországi Tehetségközpont U13-as és U14-es válogatott csapatai edzőmérkőzésének, a Turány Imre Műfüves Labdarúgópályán.

A régió legjobbjai a fiatalabb korosztályban az Inter Bratislava, míg az idősebbeknél a tradicionális pozsonyi akadémia, az FC Petrzalka korosztályos csapatával mérték össze erejüket.

Az ellenfelek motiváltan játszottak, méltó ellenfelei voltak a magyar csapatoknak.

Az U13-as együttes 3-1-re győzött, az U14 pedig jó iramú mérkőzésen 1-1-es döntetlennel zárt.

 

A Király SE összesen tíz játékossal képviseltette magát.

Az U13-ban szerepelt:

Tamás Áron

Léránt Zalán

Ványi Csaba

Windisch Csanád

Mészáros Nándor

Horváth Benedek

 

Az U14-ben pedig:

Petneházi Ádám

Szalay Zalán

Varga Bálint

Papp Olivér

 

Tavasszal újabb kihívás vár majd a fiatalokra, hiszen más helyszíneken folytatódnak az edzőmérkőzések. A ciklus végén az U14-es korosztály képviselőinek legjobbjait a Telki MLSZ Edzőközpontba várják egy kiválasztóra, ami után meghívást kaphatnak az U15-ös válogatottba.

Képek

Kiemelt videó
Így zajlott az ötödik Tigris Kupa tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
181234
19567891011
2012131415161718
2119202122232425
22262728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek