Egyik nap teremben, a másikon szabadtéren játszott a Tigris Kupát korábban megnyerő csapatunk, és ezeken a megmérettetéseken sem vallottak szégyent a fiúk, még idősebbek ellen sem.
A két tornán történteket Kiss Gábor foglalta össze:
„Az elmúlt hétvégén mindkét nap egy minitornán vettünk részt U8-as csapatommal. Szombaton Mosonmagyaróváron egy teremtornán, míg vasárnap Dunaszerdahelyen szabadtéren. Igyekeztem több játékosomnak is lehetőséget biztosítani, hogy megmutathassák mit is tudnak. Szerencsére voltak nagyon jó teljesítmények, így a csapatom valamennyi mérkőzését megnyerte. Végig kezdeményezőek voltunk, s mindig figyeltünk a játékunk felépítésére. Támadásban is és védekezésben is megvoltak azok a dolgok, amelyeket hétről hétre gyakoroltunk. A két nap folyamán megmérkőztünk a Mosonmagyaróvár, Tatabánya, DAC, Gyirmót és Nyékvárkony U9 -es csapatai ellen. Ezek a kis minitornák kiváló lehetőséget biztosítanak számunkra, hogy fejlődjünk, s mérkőzés szituációban alkalmazzuk a tanultakat. Ellenfeleink jó erőt képviseltek, így nekünk is magas hőfokon kellett pörögnünk, ezáltal gyors döntéseket hozni és előre gondolkodni. Többségében elégedett voltam a látottakkal. Van stílusa a játékunknak, s szemre is tetszetős focit játszunk hétről hétre.
A csapat tagjai: Nagy Zétény, Héra Zétény, Lukátsi Zalán, Németh Ármin, Oszkó Venci, Oszkó Csani, Senyei Valér, Milisics Ármin, Ujhelyi Kristóf, Gáncs Ati, Szabó Bence, Kero Ádi, Kovács Bazsi