Ötödik alkalommal megrendezett Nebuló Kupán vettünk részt, ahol 8 csapat két csoportban mérte össze erejét, 18 perces körmérkőzéseken. Csapatunk a Puskás Akadémiával, a Győri ETO-val és a Győrújfalu csapatával került a "B" jelű csoportba.
A csoport 1-2 helyezettje a legjobb négybe jutott, ezt sikerült elérni, a győriek mögött, a jobb gólkülönbségnek és a több rúgott gólnak köszönhetően második helyen zártunk.
Németh Bálint küldött beszámolót a tornáról:
Csoport eredmények:
Győri ETO- KSE 5:1
Puskás Akadémia- KSE 1:1
Győrújfalu- KSE 0:9
A helyosztó mérkőzéseken először az Illés Akadémiával játszottunk, ahol 1-1-es eredmény után büntetők döntöttek a továbbjutásról. Sajnos a szétlövésben nem sikerült nyerni, így a harmadik helyért a Gyirmót ellen mérkőztünk meg, ahol sikerült megszerezni a bronzérmet.
Illés- KSE 1:1 (3:2)
Gyirmót FC- KSE 0:1
- Elégedett vagyok az egyéni támadójátékunkkal, nagy hangsúlyt fektettünk rá a héten, ez visszaköszönt a tornán, minden mérkőzésen szereztünk gólt, sőt, csapatunk játékosa, Czimber Áron a gólkirályi címet is elnyerte. A csapatvédekezésünk egyre hatékonyabb, minden játékos kezdi elsajátítani az elveinket. A labdával való játékunk csapatszinten akadozott, nem minden esetben tudtuk azt játszani, amit tudunk és képesek vagyunk.
Örülünk, hogy ismét erős csapatok ellen találkoztunk, mindig ez visz előre minket, ezért szeretnénk mindig a legtovább jutni, hogy minél többet játszunk, minél erősebb együttesek ellen.
Gratulálok a csapatomnak, a kitűzött célokat teljesítettük, újabb egyéni díjat viszünk haza, amire nagyon büszkék vagyunk. Várjuk a következő megmérettetéseket, hogy tovább tudjunk fejlődni.”