Hírek
vissza
2025/717

Javuló tendenciát mutatva dolgozott az U17-es keretSzerző: Németh Zsolt

Javuló tendenciát mutatva dolgozott az U17-es keret

 

Újonc edzővel, az őszinél eredményesebb tavaszi idényt produkált a gárda. Számos egyéni teljesítményt lehet kiemelni a fiúknál, ami sokuk számára a felnőtt csapatban való szereplési lehetőséget is jelentett.

Az első edzői idényét zárt Hangya Erik értékelte a csapat idényét.

 

 

A második félév minden tekintetben eredményesebb volt, mint az első. Kettővel több győzelmet szereztünk és a játékunk is magasabb minőséget képviselt. Sajnos azonban az egyéni hibák továbbra is visszatérő elemeink voltak, így több pont is ismét a zsákban maradt. Aminek külön örülök, hogy minden játékosom szívén viselte a csapat eredményességét, viszont ez nem ment az egyéni fejlődésük rovására. Mindenki fejlődött és voltak olyan játékosok (Bakucz Dominik, Hegyi Dominik és Iváncsics Bence) akik vagy edzésen, vagy mérkőzésen is oda tudtak kerülni a felnőtt csapathoz. Emellett voltak olyanok, akik az Újperint felnőtt csapatában tudtak bemutatkozni. Az egész szezonban több kollegámnak is köszönettel tartozok a segítségükért és támogatásukért, de Kovács Zsoltot szeretném kiemelni, aki igazi mentorként segítette első éves edzői pályámat. A szülőknek külön köszönöm az egész szezonban nyújtott támogatást, amit a gyerekeknek adtak akár itthon, akár idegenben!

 

Kapcsolódó témák: U17-es csapatunk
Kiemelt videó
Így zajlott az ötödik Tigris Kupa tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
1412345
156789101112
1613141516171819
1720212223242526
1827282930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek