Hírek
vissza
2022/815

Így látták edzőink a II. Király Ferenc Emléktornát

Így látták edzőink a II. Király Ferenc Emléktornát

Nemzetközi tempó, stabilitás, top nevelőklubok ellen testközelből. Ilyen volt a II. Király Ferenc Emléktorna edzőink szemével. 

 

 

Kiss Gábor, vezetőedző, U12: - Csoportunkban nagyon komoly szintet felvonultató ellenfeleink voltak - a Fussballschule Raffl, a GNK Dinamo Zagreb és a Budapest Honvéd -, akikkel nagyon szoros és izgalmas mérkőzéseket játszottunk. Számunkra teljesen új volt szinte minden: nagyobb méretű pályán, nagyobb létszámban kellett játszanunk. A stabilitás volt a fő célkitűzésünk, ami teljes mértékben megvalósult. A védekezésünk a torna során végig nagyon jó, harcos és stabil volt, négy meccsen mindössze három gólt kaptunk. Amiben viszont fejlődnünk kell, azok az átmenetek támadásba, valamint a támadásaink pontosabb befejezése. Hiszen ha egy kicsit pontosabbak lettünk volna az ellenfél kapuja előtt, előbbre végezhettünk volna a csoportban. Sajnos, csak a harmadik helyen zártuk a csoport küzdelmeket, így az 5-6. helyért tudtunk játszani. Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, mivel amit gyakoroltunk, tanultunk az elmúlt időszakban, visszaköszönt a torna során. Hiányérzetem természetesen maradt, hiszen a végeredmény nem teljesen tükrözte a mutatott játékot. Természetesen sokat kell még fejlődnünk, de pontosan az ehhez hasonló tornákból, mérkőzésekből tudunk a legtöbbet profitálni, ahol a külföldi csapatok tempóját testközelből tapasztalhatjuk meg. Igyekeztünk jó játékkal tisztelegni Feri bácsi emléke előtt, azt gondolom sikerült. Büszke lett volna a Kistigrisekre.

A tornán szerepelt U12-es csapatunk tagjai: Tanai Barnabás, Tóth Hencsey Gergő, Szalay Zalán, Varga Bálint, Takács Zente, Windisch Csanád, Szász Axel, Klauzer Dávid, Mészáros Nándor, Varga Máté, Varga Dávid, Derényi Aliz, Anderkó Zalán, Böndicz Máté, Hajdú Balázs.

U12-es eredmények, beszámoló a tornáról

Hujber Bálint, vezetőedző, U10: - Két szempontból is remek lehetőségnek tartom, hogy szerepelhettünk ezen a tornán. Elsősorban azért mert a gyerekek testközelből tapasztalhatták meg olyan klubok teljesítményét, akik már évtizedek óta magas szintet képviselnek az utánpótlásképzésben is. Láthatták milyen szintre lehet eljutni, ha igazán futballisták akarnak lenni. A másik szempont, hogy nem játszottunk még éles meccsen 6+1-es felállásban, kíváncsian vártam, hol is tartunk jelenleg. Ezeken a mérkőzéseken kirajzolódott, hogy bőven az út elején járunk, de nem vallottunk szégyent. Nemzetközi tornán végeztünk a harmadik helyen, ez volt az idei első olyan megmérettetésünk, ahol már az előttünk álló szezon pályamérete és létszáma szerint zajlottak az összecsapások. Úgy, gondolom, hogy nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk, igyekszünk ezeket a leghamarabb kamatoztatni.

A tornán szerepelt U10-es csapatunk tagjai: Sánta Botond, Márkus Bálint, Halmosi Medox, Szabó Samu, Németh Ádám, Kovács Barnabás, Csergőffy Ákos, Bertha Benett, Szabó Bence, Balasa Endre.

U10-es eredmények, beszámoló a tornáról

Kapcsolódó témák: U12-es csapatunk

Képek

Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
09123
1045678910
1111121314151617
1218192021222324
1325262728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek