Az U10-es csapatunk szerepléséről Horváth András küldött beszámolót:
Egy évvel idősebbek, az U11-es korosztály mezőnyében mérettük meg magunkat. A hatcsapatos rendezvényen egy érdekes lebonyolítási rendszerben mindenki játszott mindenkivel, majd a tabellán elfoglalt helyezések alapján a rájátszásban dőltek el a végső pozíciók.
Három győzelemmel és két vereséggel a tabella 3. helyén zártuk a csoportkört, ezzel kivívtuk az elődöntőbe jutást. A döntőbe jutásért vívott mérkőzés végül döntetlennel zárult, ám a büntetőpárbajban sajnos alulmaradtunk, így a bronzéremért szállhattunk harcba. A 3. helyért rendezett találkozó szintén döntetlenre végződött, és a büntetőpárbaj után ismét az ellenfél örülhetett, így csapatunk végül emelt fővel a 4. helyen végzett.
Horváth András edzői értékelése:
„Mérkőzésről mérkőzésre szoktunk össze, ami az összjátékunkban is megmutatkozott. Az idősebbek mezőnyében is végig próbáltunk futballozni, ami hellyel-közzel sikerült is – sőt, azt gondolom, hogy a mezőnyben messze a mi játékunk hasonlított leginkább a tudatos futballra. Sajnos a kapu előtt a befejezéseknél még kissé kishitűek voltunk: egy kis plusz koncentrációval akár fölényesen is megnyerhettük volna a meccseinket, ennek hiányában viszont minden összecsapáson alaposan meg kellett izzadnunk.
A büntetőpárbajokban most nem állt mellénk a szerencse, de ez benne van a futballban, el kell tudnunk fogadni.
Összességében a fegyelmezettséggel mindenkinél elégedett voltam, játékban viszont még több bátorságot és egyéni kezdeményezést várok a srácoktól. Amit jó volt látni, az a csapategység és a csapaton belüli pozitív légkör.
Nagyon szépen köszönjük a szülőknek a sportszerű buzdítást és szurkolást a pálya széléről!”
Schimmer Zoltán értékelése az U11-es keret szerepléséről:
„Vegyes tornán vagyunk túl, hiszen a torna eleje parádésan sikerült, aztán ahogy mentünk előre időben és jött a fizikális és a mentális fáradtság, a játék már nem párosult eredménnyel. Minden mérkőzésre jellemző volt, hogy mi alakítottunk ki több lehetőséget és mi próbáltunk focizni, viszont az ellenfelek direkt játékához nem mindig tudtunk idomulni. Érezhető volt, hogy méretben kisebbek vagyunk, viszont ezen a téren pont hasznos volt a torna számunkra, hogy test-test elleni szituációkban kapjunk megfelelő ingereket a mai napon. Sajnos a torna végére már szétestünk, minden téren kapkodtunk, az ellenfél kapuja előtt ugyanúgy, mint a sajátunk előtt. A hozzáállás rendben van, viszont ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk hosszútávon, akarati tényezőkben további szintlépésre van szükségünk. Amit a torna elején felépítettünk, azt a végére leromboltuk. A mai napon tapasztaltak tudatában dolgozunk tovább. A pozitív dolgokat tovább erősítjük, mert abból is akadt bőven!”
Keret: Kövér Kilián, Gyöngyösi Zalán, Máté Gergő, Szekér Ármin, Dercsár Dávid, Héra Zétény, Molnár Roland Hunor, Tóth Ákos, Szabó Ármin, Holtai-Vágási Milán, Horváth Zoárd, Marton Nolen
Németh Bálint jelentése az U12-es fiúk játékáról:
Kids Cup U13 - Bad Waltersdorf
Csapatok: TUS Bad Waltersdorf (2), FS Raffl
Az U12-es csapattal egy magasabb korosztályban versenyeztünk Ausztriában, ahol egy mini tornán körmérkőzéseket játszottunk. A tornát gyakorlásra használtuk, egy meghatározott játékstílust próbáltunk meg alkalmazni, ami összességében jól sikerült. A játékunkat mérkőzésről mérkőzésre építettük fel, ebben folyamatosan volt minőségi javulás, egyre hatékonyabban tudtuk megvalósítani azt, amit szerettünk volna. Ez a torna megmutatta, mit kell képviselnünk a bajnokságban, mire alkalmas ez a keret, illetve miben kell nagyon sokat előre lépni.”