Hírek
vissza
2010/929

Három mérkőzés , összegzés , statisztika

Dátum: 2007 szeptember 12

Három mérkőzésen van túl a KIRÁLY SZE labdarúgó csapata, s honlapunk három fordulóként összegzést végez, hogy szurkolóink is lássák honnan indult, s merre tart a csapat.

Ellenfelek:
A második fordulóban játszottuk első mérkőzésünket, s mindjárt idegenben Csempeszkopácson léptünk pályára. Nos, a bemutatkozás nem sikerült túl jól, és egy vereséggel felérő döntetlent értünk el, az amúgy szimpatikusan játszó csempeszkopácsi fiatalok ellen, akiknek ugyanilyen jó játékot kívánunk a továbbiakban.
Következett az első hazai mérkőzés, ahol az Arborétum-Herény csapata látogatott hozzánk, s 6-1 arányban győzedelmeskedtünk, a jobb helyzetkihasználásnak köszönhetően.
Harmadik meccsünk Rábahídvégre szólított minket, ahol egy jó meccset játszva 4-0-ra sikerült győznünk a sportszerű vendéglátók ellen.

Pontok, gólok
A megszerezhető 9 pontból 7 pontot megszereztünk, ami majd' 80%-os teljesítménynek mondható.
Három mérkőzésen 11 gólt lőttünk, ez mérkőzésenként valamivel több, mint három gólos átlagnak felel meg.
Két gólt kaptunk, melyen kapusaink testvériesen megosztoztak.
Játékosaink közül a csatárok összesen 8 gólt vállaltak: Kelemen és Gáspár 3-3 góllal, míg Hérincs 2 góllal járult hozzá a terméshez.

Játékosok, játékidő, osztályzatok
A csapat mind a 18 tagja pályára lépett, s az utolsó két találkozón kihasználtuk a maximális 5 cserét, így a padosok összesen 327 percet játszhattak.
Belestünk Horváth Levente edző "osztálynaplójába", ahol az osztályzatok alapján a védelem tengelye szedte össze a legjobb érdemjegyeket. A szemtelenül fiataloknak rendkívüli segítséget jelentenek a rutinos játékosok. A Soós-Palkovics-Petrovics trió 6-os átlagra, míg a csikó Koncz-Sásdi páros lekopírozva a rutint, szintén 6-osra teljesített. Szemes, Janek és Desits csereként jól helyettesítette a hátsó alakzat játékosait. A középpályán Lintner játszott a legmegbízhatóbban, míg Molnár Z. egyre jobb formában osztotta a "zsugát". Támadó egységünk a már említett 8 gólt vágva, jó teljesítményt nyújtott, a Kelemen-Gáspár-Kiss-Hérincs négyesnek egyelőre csak a helyzetkihasználás az ellenfelük. Bori több bátorsággal hamar csatlakozhat a fogathoz, míg Molnár András (később csatlakozott a csapathoz) középen válhat hasznos tagjává csapatunknak.
A kapuban Ceglédi egy bajnoki, egy kupamérkőzésen van túl, míg Nemesi két bajnokin őrízhette a ketrecet. A bajnoki találatokon testvériesen megosztoztak, bár egyetlen meccsen (KIRÁLY-Arborétum 6-1) támadták kapunkat számottevően.

Sportszerű ellenfelekkel, korrekt játékvezetéssel találkozhattunk ezidáig, három meccsen három sárga kártyát gyűjtöttünk, normál szabálytalanságokért járt a figyelmeztetés, s mindegyik teljesen jogos volt.

Jelenleg egy mérkőzéssel kevesebbet játszva, a tabella hetedik helyén tanyázunk.

Következik:
Vasárnap hazai pályán fogadjuk a 14. helyezett Telekest, majd idegenbe a 3. Bozzaihoz látogatunk, s hozzánk érkezik a jelenleg 2. Sorkifalud gárdája.
Rangadók következnek, de mindenki verhető, pláne annak a tudatában, hogy a labda gömbölyű: bármi megtörténhet.

Eredmények:
Csempeszkopács - KIRÁLY SZE 1-1
KIRÁLY SZE - Arborétum-Herény 6-1
Rábahídvég - KIRÁLY SZE 0-4

Következik:
KIRÁLY SZE - Telekes 2007.09.16. 13:00
Bozzai - KIRÁLY SZE 2007.09.23. 16:00
KIRÁLY SZE - Sorkifalud 2007.09.30. 15:30

Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
09123
1045678910
1111121314151617
1218192021222324
1325262728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek