Hírek
vissza
2022/808

Halmosi: Minden ült, amit elterveztünk

Halmosi: Minden ült, amit elterveztünk

Remek teljesítménnyel rukkolt elő, az NB III. egyik élcsapatát, a Veszprémet búcsúztatta a MOL Magyar Kupa országos főtáblájának első fordulójában felnőtt csapatunk. A csapatkapitány Halmosi Péter értékelt.  

 

 

Az érintés nélküli szöglet góljáról:

- Nem az én feladatom a szögletek elvégzése, Schimmer Szabi szokta beívelni a labdákat, én az érkezők között vagyok, de most szóltam neki, hogy ebben a viharos szélben érzem az esélyt, megpróbálnám egyből kapura tekerni a labdát. Jól sült el szerencsére, de azt hozzá kell tenni, hogy akkora szélben, mint amilyenben szombaton részünk volt, a kapusoknak borzasztóan nehéz a dolguk.

A mérkőzésről:

- A meccs előtt az öltözőben azt mondtam a fiúknak, hogy higgyék el nekem, nem vagyunk messze az NB III. szintjétől. De ahhoz, hogy ezt bizonyítsuk, mindenkinek 200 százalékot kell beleraknia a meccsbe. Sikerült megvalósítani! Úgy érzem, minden ült, amit előre elterveztünk,  a taktika, a szerkezet, és mindenki beletette a melót. Nem volt gyenge pontunk, Csákvári jól kivette a játékból Iszlait, ami miatt akadozott a Veszprém támadójátéka. Rengeteg szögletet rúgtunk, ami a számok nyelvén azt jelenti, tudtunk nyomást gyakorolni rájuk. Király Matyi pedig végig nagyon kiegyensúlyozottan védett, egyetlen labda sem jött ki róla, és amikor kellett, bravúrt is bemutatott. Tudatos, formás támadásokat vezettünk, gólokat rúgtunk és végig stabilak tudtunk maradni. A hajrában volt egy nagyobb helyzete a vendégeknek is, de azt tudomásul kell venni, hogy ők egy NB III-as top csapat, feljutási célokkal, ennek fényében az nem is lehetett elvárás tőlünk, hogy úgy hozzuk le a meccset, hogy lehetőséget sem hagyunk nekik.

A felkészülésről:

- Érzem a csapatban a potenciált, erősödtünk a nyáron, minőségi labdarúgók, egyéniségek érkeztek. Az edzőmeccsek és a mostani kupameccs is jól sikerült, és ami a szurkolók szempontjából fontos: látszik, hogy van stílusa a csapatnak, szerkezetileg is rendben vagyunk, látszik, mit akarunk játszani. Stabilak vagyunk, van focink, szép, megtervezett támadásaink, gólhelyzeteink, góljaink.

A bajnokságról:

-  Más lesz, mint a kupameccs, a bajnokikon tőlünk várják, hogy domináns futballt mutassunk. Ez a csapat képes erre, megvan benne a minőség, nem hiányoznak az egyéniségek, jó a csapategység. Hosszú távon stabilnak kell lennünk, és akkor elérhetjük a kitűzött célt.

Kapcsolódó témák: Felnőtt labdarúgás
Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
09123
1045678910
1111121314151617
1218192021222324
1325262728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek