Hírek
vissza
2025/1128

Győzelemmel zárta a 2025-ös évet a Király SESzerző: Németh Zsolt

Győzelemmel zárta a 2025-ös évet a Király SE

 

Felnőtt csapatunk bár az első félidőben hátrányba került, de még a szünet előtt Szabó Bálint találatával egyenlített, a második félidőben pedig a győztes gólt is megszerezte Bodor Áron révén, így újabb három ponttal gazdagodott a Haladás ellen és biztos listavezetőként várhatja a bajnokság tavaszi folytatását.

 

 

Jó iramú mérkőzést játszott a két csapat, amelyet a helyzetek alapján megérdemelten nyert meg a házigazda. Mert végig egységesen, szervezetten játszott. Akkor is, amikor időszakonként többet birtokolta a labdát a vendégcsapat. A vezetést egy lecsorgó labdából szerezte meg a Haladás, amit Győre Noel a rövid felsőbe bombázott. Az egyenlítő találatnál Szabó Bálint is a rövid felsőt lőtte ki Kudron Dániel lekészítése után. A győztes találat pedig szöglet után esett, amit Szabó Bálint csúsztatott meg, és a lecsorgót Bodor Áron pofozta közelről a hálóba. Még örömtelibbé tette a hazaiak számára a győzelmet az, hogy ezen a mérkőzésen visszatért a pályára Czöndör Gergő és hosszú idő után Szentkirályi Gergő is.

 

Király SE – Haladás 2-1 (1-1). - Király Sportlétesítmény, vármegyei I-es labdarúgó-mérkőzés, vezette: Pázsi Máté Imre (Döbrösi Levente, Németh András)

Király SE: Kovács – Karvalics, Takács, Bodor, Szabó, Kudron (Czöndör 71.), László (Szentkirályi 93.), Horváth D., Halmosi, Schimmer (Rózsás 46.), Németh M.

Edző: Hegyi László

Haladás: Molnár-Végh – Buzás, Macoun, Haág (Németh N. 81.), Andor, Büki, Vigh, Győre, Hende, Kelemen, Bíró (Házi 68.)

Edző: Petrovics Balázs

 

Gólszerzők: Szabó 29., Bodor 78., ill. Vigh 9.

 

Hegyi László: - Ezen a mérkőzésen is megmutattuk az erőnket, hiszen a városi rangadón hátrányból felállva tudtunk győzelmet aratni. Gratulálok a két visszatérőnknek, Czöndör Gergőnek és Szentkirályi Gergőnek.

 

Kapcsolódó témák: Felnőtt labdarúgás

Képek

Kiemelt videó
Így zajlott az ötödik Tigris Kupa tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
1412345
156789101112
1613141516171819
1720212223242526
1827282930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek