Hírek
vissza
2024/302

Először a pályán U6-osaink, Hartbergben játszott az U11-es csapatunkSzerző: Németh Zsolt

Először a pályán U6-osaink, Hartbergben játszott az U11-es csapatunk

 

A legkisebbek a hét közepén, Sárváron játszottak először torna rendszerben, U11-eseink pedig Ausztriában játszottak a megszokottnál kisebb pályán, de nagyobb létszámban. A tapasztalatok mindkét helyen pozitívak voltak.

U10-es jelentéssel frissítve!

 

 

2018-ban született U6-os korosztályunkkal a szerdai napon a Sárvár Arénába látogattunk egy minitornára.

Az eseményről Dancs Zoltán küldött összefoglalót:

A Sárvár FC-vel közös rendezésben sikerült a két egyesület legkisebb korosztályai számára egy igazi kupa hangulatot teremteni. 3-3 fős csapatok, három pályán körmérkőzéseket játszottak egymás ellen. A több mint 60 percnyi játékidőben sokat cseleztek, vezették a labdát és rengeteg gólt rúgtak a játékosok.

15 fővel vettünk részt a rendezvényen, így öt 3 fős csapattal mérettettük meg tudásunkat. A gyerekek már a torna előtti nap nagy izgalommal várták a mérkőzéseket. Ötéves gyermekekről lévén szó az elsődleges cél a pozitív tapasztalatszerzés valamint a sikerélmény biztosítása volt. Amit viszont a gyerekek a mai napon megmutattak magukból, az több mint elvárható volt tőlük. Bátran cseleztek, alkalmazták azokat a technikai és „taktikai” elemeket, amikkel az edzéseken ismerkednek. Mindezek mellett döntéshelyzetekben is sok jó megoldás született és mindvégig győztes mentalitásban léptek pályára. Büszke vagyok minden kis játékosra, érdemes lesz követni a fejlődésüket! Aki a tiszta és végletekig küzdő labdarúgást kedveli, annak ajánlom az ehhez hasonló rendezvények látogatását. Ezek, azok a sportesemények, ahonnan mindenki győztesként tér haza. 

A teremtorna végeztével, mindkét csapat játékosait éremmel és egy kis édességgel jutalmazták.

Köszönöm a Sárvár FC és edzőjük gördülékeny együttműködését. Bízom abban, hogy a továbbiakban is sikerül hasonló eseményeket lebonyolítani a gyermekek fejlődése érdekében.”

 

U10-es csapatunk Hartbergbe látogatott a múlt héten, Vámos Márk küldött jelentést a meccsről: 

 

„Sajnos ezen a mai napon semmi nem sikerült a csapatomnak, minden tekintetben mélyen a tudásunk alatt játszottunk szakmailag és mentálisan is. Vissza kell szállnunk a földre, megszokni újra a nagyobb pályát, mert kezdődik a kültéri szezon és ez oda kevés lesz. Kijavítjuk a hibákat és a jövőben ilyen újra nem fordul majd elő.”


80 perces felkészülési mérkőzést U11 korosztályunk.

A találkozót Schimmer Zoltán értékelte:

„Jó iramú, hajtós meccset sikerült játszanunk az osztrák csapat ellen. 8+1-es felállási formában, kisebb pályán zajlott a mérkőzés, ami rengeteg ingert szolgáltatott a gyerekeknek, pillanatról pillanatra újabb és újabb játékhelyzetek alakultak ki. Az első negyedórát leszámítva maximálisan meg voltam elégedve a látottakkal, hiszen mind egyénileg, mind pedig csapat szinten jól néztünk ki. Bátrak, kezdeményezőek voltak a gyerekek labdabirtoklásban és védekezésben egyaránt. Azok a gyerekek, akik ma találkoztak a nagyobb létszámmal, ők is gyorsan alkalmazkodtak a helyzethez.”

 

Keret: Gombás Kristóf, Szabó Bence, Kovács Barnabás, Márkus Bálint, Balasa Endre, Fülöp Máté, Bogár Bence, Csergőffy Ákos, Halmosi Medox, Németh Ádám, Petneházi Sándor, Szokol Erik

 

Képek

Kiemelt videó
Így zajlott az ötödik Tigris Kupa tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
0912
103456789
1110111213141516
1217181920212223
1324252627282930
1431
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek