Hírek
vissza
2024/830

Egygólos vereség a harmadik fordulóbanSzerző: Németh Zsolt

Egygólos vereség a harmadik fordulóban

Egyetlen találat döntötte el a forduló nyitómérkőzését az Illés Akadémia Sporttelepén a házigazda csapat javára. A végjátékban már fölényben játszottak Hegyi László játékosai, de pontot még úgy sem sikerült szerezniük, hogy a második félidő derekán büntetőt végezhettek el.

Az első negyedórában mind a két csapat a maximumot hozta ki magából, a házigazdák értelemszerűen kicsit többet birtokolták a labdát, de igazi lehetőségeik nem adódtak. Később a Király mélyebbre vitte a védekezését, így nagyobb tér adódott a hazaiak előtt. A 31. percben ez góllá érett, igaz kellett ehhez a védekezés néhány hibája is. Egy oldalról ível beadást követően László csukafejessel talált a kapu közepébe. A bekapott gól megfogta a Királyt, bár Schimmer Szabolcs szabadrúgásánál nagy bravúrra volt szüksége Molnár-Végh Marcellnek, aki védeni tudott. A szünet után pár percig még a hazaiak voltak fölényben, de később Halmosiék átvették az irányítást, és az utolsó húsz percben már nagy fölényben fociztak. Egy nagyon szép, baloldali akció után jött egy mélységi passz, amiből büntető lett, de Halmosi Péter lövése kimaradt. A házigazdák ekkor már csak a védekezéssel törődtek, számos szélső akciót vezetett Hegyi László együttese, de ezen az estén gólt, így pontot sem sikerült szerezni.

 

 

ISA Haladás – Király SE 1-0 (1-0), vármegyei I-es labdarúgó-mérkőzés, Szombathely, Szombathelyi Illés Akadémia Sporttelep

Vezette: Vass István, asszisztensek: Ferencsák Barna, Borhy Marcell Boldizsár

 

 

ISA Haladás: Molnár-Végh – Kozári, Szabó, Bolla, Mozsár, Fehér (Faggyas 70.), László (Pljesovszki 70.), Balogh, Horváth (Udvardi 92.), Csörnyei (Fazekas 88.), Baján (Bonchis 46.)

Vezetőedző: Horváth András

 

Király SE: Szlámer – Takács, Schimmer, Szabó (Szentkirályi 55.), Németh G. (Kudron 67.), Czöndör, Kiss, Rózsás (Tóth B. 76.), Halmosi, Mátyás (Vilics 76.), Tóth M. (Karvalics 55.)

Vezetőedző: Hegyi László

 

Gólszerző: László 31.

 

Hegyi László: Azt kaptuk, amire számítottunk és azt jól meg is oldottuk, de a középpályán többet kell nyújtanunk. Azt elmondhatjuk, hogy erőnlétben nem volt problémánk, az utolsó húsz percben akár egy, vagy több pontot is el tudtunk volna hozni, de sajnos ebből a mérkőzésből így jöttünk ki.

Kapcsolódó témák: Felnőtt labdarúgás

Képek

Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
40123456
4178910111213
4214151617181920
4321222324252627
4428293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek