Nagy lendülettel vetették a játékba magukat a csapatok, lüktető, jó iramú volt a meccs. Valamivel többet birtokolta a labdát a Király, az első nagy lehetőség viszont a vendégek előtt adódott, amikor egy távoli lövés a hazai kapu felső lécén csattant. Ezután viszont három Király lehetőség adódott. Szép adogatás után Potyi Gábor lőtte rá a labdát, de Kostyák Rajmund vetődve védett. Majd egy hátragurított labdát lőtt rá ismét Potyi Gábor, csak egy kicsivel kerülte el a kaput a löket. Schimmer Szabolcs bal oldali szabadrúgása után alakult ki hazai lehetőség majd hasonló pontrúgás után Halmosi Péter lőtt kevéssel fölé. A vendégek gyors kontrákra igyekeztek alapozni, de egy kapufát elkerülő lapos lövésnél veszélyesebb helyzetet nem alakítottak ki a szünetig.
A második felvonásban lendületesen játszottak a vendégek, két helyzettel is veszélyeztettek, de ekkor még nem jutottak gólig. Hét perc után Schimmer Szabolcs állt ki a játékból húzódás miatt, amit megérzett a Király védelme. Pár perc múlva érkezett az első gól, amikor Pruska Dániel lépett ki jó ütemben középen, és a kapu jobb oldalába lőtt. Alig három percre rá Horváth Alex rúgott előre egy labdát a saját térfél közepéről, Halmosi Péter élt a lehetőséggel, hatalmas sprinttel lefutott mindenkit, majd a kilépő kapus mellett a kapuba lőtt.
Ezt követően is valamivel többet birtokolta a labdát a vendégcsapat, de voltak hazai lehetőségek is a játékban. Tíz perccel a vége előtt Horváth Alex védett nagyot majd a másik oldalon Szabó Bálint fejesét hárította Kostyák Rajmund.
Már-már úgy tűnt, hogy pontosztozkodás lesz a vége, ám jött egy veszélyes vendégtámadás, amelynek során Horváth Alex kétszer bravúrral védett, de harmadszorra, a kipattanóra való vetődésekor szabálytalankodott, a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Zsédely Bence lőtte a jobb alsóba. A hat perc hosszabbítás sem hozott már változást, így a vendégek egygólost győzelmet arattak a Király Sportlétesítményben.
Király SE – Szombathelyi Haladás Kft. 1-2 (0-0). - Király Sportlétesítmény, vármegyei I-es labdarúgó-mérkőzés, vezette: Boda György (Erős Botond, Gersei Tamás)
Király SE: Horváth A – Takács, Schimmer (Szabó 52.), Fábián (Horváth D. 82.), Kudron (Czöndör 82.), Németh G., Rózsás, Halmosi, Csákvári, Potyi, Tóth (Karvalics 67.)
Edző: Hegyi László
Szombathelyi Haladás Kft.: Kostyák – Horváth A. (Pruska 57.), Mozsár, Frák, Stifter, Kopácsi, Stefanich (Bolla 46.), Zsédely, Takács-Földes, Katona, Bonchis
Edző: Horváth András
Gólszerzők: Halmosi 62. ill. Pruska 59. és Zsédely 86. (büntetőből)
Hegyi László: - Az első félidőben több lehetőségünk is volt helyzeteket kialakítani, veszélyesek voltunk az ellenfélre, nagy küzdelem folyt a pályán. A második félidőben a sérüléseink hátráltatták a játékunkat, sőt a védekezésünk annyira visszahúzódott, hogy az ellenfél könnyebben tudott labdákat szerezni és abból a játékot építeni. Az, hogy az első gól után fel tudtunk állni, az pozitív volt, azt pedig, hogy a második hogyan történt, kielemezzük.