Egy fontos mérföldkőhöz érkeztünk közös utunkon: lezárult a 2024/25-ös szezon, ami minden szempontból új szakaszt jelentett az U12-es csapat életében. Az U11-ből való átlépés nemcsak a pályaméret és a játékoslétszám változását hozta, hanem komolyabb szakmai és mentális kihívásokat is. A gyerekek fantasztikusan reagáltak minderre – igazi példát mutattak hozzáállásból, fejlődési vágyból és csapatszellemben is.
Az őszi szezon elején számos kihívással szembesültünk: a nagyobb pálya, az új szabályrendszer és a megváltozott játékszerkezet kezdetben próbára tett bennünket. De a csapat gyorsan alkalmazkodott, és fokozatosan megtalálta saját játékát, egyre tudatosabb, szervezettebb teljesítményt nyújtva hétről hétre.
A szezon során több kulcsterületen is látványos fejlődést értünk el: mentálisan sokkal érettebbé váltak a gyerekek, és többször is sikerült hátrányból visszajönni, ami különösen nagy érték utánpótláskorban. Fizikailag is rengeteget léptünk előre – az új erőfejlesztő és felmérő programoknak köszönhetően nőtt a terhelhetőség, és ez a meccsek tempójában is meglátszott. Védekezésben sokkal stabilabbak lettünk, és a támadásainkat is egyre tudatosabban építettük fel – a támadóharmadba való eljutás és helyzetkialakítás hatékonysága is javult. A játékosok taktikai érettsége szemmel láthatóan fejlődött: jobbak lettek a döntéshozatalok, és javult a pozíciós játék is.
A tavaszi szezon egyik kiemelkedő élménye a szlovákiai nemzetközi torna volt, ahol külföldi akadémiák csapataival mérhettük össze tudásunkat. A srácok kiváló mérkőzéseket játszottak, és hatalmas élményt jelentett számukra ez a nemzetközi tapasztalat. Az egész hétvége remekül szolgálta a fejlődésünket és külön öröm, hogy egy erős mezőnyben sikerült az előkelő 4. helyet megszerezni.
Természetesen van még hová fejlődni: bátrabb, koncentráltabb befejezésekre van szükség a helyzetkihasználásban, és a játék gyorsaságához alkalmazkodva a döntéshozatali sebességet is növelni kell. A szezon végére érződött a fáradtság, így a következő év egyik fókuszpontja ezen a téren történő további előrelépés lesz.
Ez a szezon azonban minden tekintetben megerősítette, hogy jó úton járunk. Egy olyan csapat formálódik, amely képes egymásért küzdeni, alkalmazkodni, fejlődni, és tanulni a hibákból. Ha az egyre stabilabb védekezésünkhöz bátrabb, kreatívabb támadójátékot tudunk társítani, még magasabb szintet érhetünk el.
Büszke vagyok a gyerekekre – a munkájukra, az elhivatottságukra, és arra az összetartó közösségre, amit együtt építünk nap mint nap. A cél tavasszal és a következő szezonban is változatlan: fejlődni, tanulni, és minden mérkőzésen a legjobbat kihozni magunkból – egyénileg és csapatként egyaránt.