Hírek
vissza
2026/309

Egy pont két meccsből a felsőbb korosztályoktólSzerző: Németh Zsolt

Egy pont két meccsből a felsőbb korosztályoktól

U17-es csapatunk játékában voltak kiemelkedő periódusok, de akadt olyan szakasza is a meccsnek, amikor az ellenfél diktálta a tempót. A korábban megnyert meccsen végül hajtani kellett az egy pontért. Az U19 rosszul kezdte a találkozóját idegenben, ami rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre Győrben.

U17-es bajnoki mérkőzés:

Király SE – Veszprém FC 3–3 (2–1)

Tóth Do. – GERENCSÉR, Turczi, ŐRI, SZABÓ B. – SZABÓ Z. (Sodics M. 56.), Imre – HEGYI M. (Tóth Dé. 63.), Somfalvi (Molnár 76.), Karvalics (Paukovits 76.) – Major

Gólszerzők: Hegyi M. 29., Gerencsér 39., Őri 93.

 

Kovács Zsolt jelentése:

„A 15. fordulóban a közvetlen rivális Veszprém csapatát fogadtuk hazai pályán. Nehéz higgadt fejjel értékelni ezt a mérkőzést, hiszen benne volt minden, ami a futball szépségét és árnyoldalát is megmutatja.

Az első félidőben úgy játszottunk, ahogy hazai pályán elvárható: agresszívek voltunk, az egyéni és a csapatvédekezésünk is rendben volt. A megszerzett labdákból gyorsan és jól mentünk át támadásba. Az első tíz percben két kapufát is lőttünk, jól érkeztünk a kapu elé, veszélyesek voltunk. Ez a fölény a félidő második felére gólokban is megmutatkozott, egy szép támadás végén megszereztük a vezetést, majd egy szép átmenet után tovább növeltük az előnyünket. A félidő végén azonban, amikor már szinte az öltözőben voltunk, a vendégek egy éles szögből szerzett nagy góllal szépítettek.

Mentálisan rosszkor jött ez a pofon. Hiába beszéltük meg a szünetben, mit kell játszanunk, beleálltunk egy rohanó játékba, hogy lezárjuk a mérkőzést. Ebből azonban a Veszprém jött ki jobban: többször átszaladtak a középpályánkon, túl hosszú lett a csapatunk. Előbb egy érthetetlen szögletgólt kaptunk, majd egy labdavesztés után a vendégek a vezetést is megszerezték.

A cserék után szerencsére tudtunk váltani, és hazai pályán mindent egy lapra feltéve mentünk az egyenlítésért. Több meccslabdát is elszalasztottunk, de a hosszabbításban Őri a saját maga által kiharcolt szabadrúgást végezte el, a sorfalon megpattanó lövése pedig végül áthaladt a gólvonalon. Egy perccel később a győzelmet is megszerezhettük volna, de a hatalmas ziccer kimaradt.

Ebből a mérkőzésből egyénileg és csapatszinten is nagyon sokat kell tanulnunk. Egy megnyert meccset engedtünk ki a kezünkből, majd végül a sírból hoztuk vissza. Ugyanakkor végre azt a csapatot láttam a pályán, amelyet látni szeretnék. Az ellenfél térfelén azonban jobb döntéseket kell hoznunk, és ilyen gólokat nem szabad ajándékoznunk az ellenfélnek. Örülök, hogy fiatal játékosaink ismét bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani, és a hosszabb sérülésből visszatérő játékosok is lendületet tudtak hozni a csapatba. Remélem, a keret teljesebbé válásával a következő bajnokira végre ki tudunk egyenesedni.”

 

 

MLSZ Regionális Kiemelt nyugat U19

Győri DAC - Király SE 3-1 (1-0)

Összeállítás: Tóth-Vig Cs.; Szász F.; Kovács B.; Tóth B.; Sodics T.; Buna P.; Őri B.; Kulcsár G.; Major L.; Salamon M.; Szabó B.;

Keretben: Borhy Zs.; Turczi D.; Sodics M.; Lajos B.; Paukovits M.; Károly K.

Gólszerző: Salamon M.

 

Hangya Erik értékelése:

„Az első félidőre nem tudok sajnos semmi pozitívumot mondani a kapusunk, Csongi teljesítményén kívül. Rosszul lehet játszani, de akarat nélkül soha, hangzik a mondás és mi sajnos ebben elbuktunk. Kényelmes és gyenge játékot mutattunk. A félidőben átbeszéltük a dolgokat és a második játékrészre sokkal jobban felpörgött a csapat. Voltak szép támadásaink és védekezésben is jobban néztünk ki. Sajnos az ellenfél előbb egy kontrából majd egy pontrúgásból meg tudta növelni az előnyét. Mi ugyan tudtunk szépíteni és utána is voltak lehetőségeink, ma a hazaiak (főleg az első félidőben) többet tettek a győzelemért.

Schermann Viktornak szeretném megköszönni, hogy eljött és segítette a csapatot a mai napon!”

Képek

Kiemelt videó
Így zajlott az ötödik Tigris Kupa tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
1412345
156789101112
1613141516171819
1720212223242526
1827282930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek