Hírek
vissza
2010/929

Edzőmérkőzés Balatonbogláron

Dátum: 2007 június 26

A KIRÁLY SZE felnőtt labdarúgó csapata balatonfenyvesi edzőtáborozás alkalmával lejátszotta első edzőmérkőzését. A Somogy megyei bajnokságban szereplő Balatonboglár vendége volt a Király csapat.
Az impozáns sport-és szabadidősport létesítményben lejátszott 2x35 perces találkozót 4-3 arányban elvesztettük.
A mérkőzést délután 5 órakor, rekkenő hőségben kezdték a csapatok, ennek megfelelően az első negyedóra a strandfoci jegyében telt, hisz mindenki labdához ért aki játszott, és még az sem okozott nagy zavart, ha a játékosok nem a saját csapat társukhoz adták a bőrt. Ide kívánkozik az a tény is, hogy a kapuk ugyan nem forogtak veszélyben, ám egy-egy lövéskísérlet jelezte a kapu mögötti labdafogóhálónak, hogy itt futballmeccs van...
Mire ezeket a mondatokat az ember fejben összeeszkábálta volna, jött a villámléptű Gáspár Szabolcsunk, és a lesre játszó védők közül kilépve a kapus mellet a hálóba gurított. Kintről valóban lesnek tűnt a szituáció, ám edzőmeccsről lévén szó, senki nem vitatta a játékvezető ítéletét. (11.min 1-0)
Úgy örültünk a gólnak, hogy cserébe eladtuk az ellenfélnek a labdát, akik köszönték szépen éltek a lehetőséggel. A kontrát még egy taktikai faulttal kivédtük, ám a pontrúgásból egyenlített az ellen. (13.min 1-1)
A huszadik percben riogattak a bogláriak, először a ziccerben kilépő játékos kapufát rúgott, majd a kipattanót csapattársa nem találta el - ezt megúsztuk!
Tíz perccel a félidő vége előtt egy fejes mindkét kapu előtt veszélyt jelentett, de gól ezekből nem született.
A 28. percben váratlanul vezetéshez jutottunk! Gáspár Szabolcs ismét jó labdát kapott, s kapura lövése az elvetődő kapus előtt megpattanva a bogláriak hálójában landolt. (28.min 2-1)
Az első 35 perc 2-1-es vezetésünkkel zárult, így vonultak frissítésre a csapatok.
A frissítés a vendéglátóknak sikerült jobban, hisz rögtön, mintegy 4 perc alatt a maguk javára fordították a találkozót. Két beadás-két gól, úgy látszik ezek nem mennek... (39.min 2-2) (43.min 2-3).
Ezután inkább a küzdelem dominált a pályán... a csapatok intenzíven küzdöttek a levegőért! Huszonötperc telt el a második játékrészből, s egy védelmi hibát kihasználva, már kétgólós a bogláriak előnye! (60.min 2-4). Három perccel a vége előtt Bori Gergő szépen emelt a boglári hálóőr felett kapuba, ezzel beállítva a 3-4-es végeredményt. (67.min 3-4)

Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
1812345
196789101112
2013141516171819
2120212223242526
222728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek