Hírek
vissza
2020/718

Edzőmeccs a Vép ellen

Edzőmeccs a Vép ellen

A Covid-19 miatti csonka bajnokságot az élen záró Vép VSE együttesével játszott szombaton délelőtt felkészülési mérkőzést a vasi elsőosztályú pontvadászatra hangoló Király SE.  

A két edző ismerősként üdvözölte egymást a mérkőzés előtt, hiszen a vépiek mestere, Török Richárd a Király SE utánpótlásában is dolgozik. A mieinkkel kapcsolatos hír, hogy Perger Dániel a Zanat KSE-HVSE megyei II-es csapatához igazolt.

Az osztrák Zuberbach múlt heti legyőzése (2-1) után komoly erőfelmérőnek ígérkezett a Vép elleni meccs, még úgy is, hogy a Vép pénteken is játszott (a Zala megyei I-es Csács ellen), így kissé megfiatalított kerettel várta a találkozót.

Fiatalok nálunk is  akadatak szép számmal a kezdőben és a padon is, ott volt például a pályán a 2004-es születésű Nyári György, aki az első 45 percben több szép megoldással vetette magát észre, de ügyesen mozgott a bal oldalon az új igazolás, Fábián (18 éves) is.

Gól csak egy született az első játékrészben, azt is a vendégek szerezték: Balikó értékesített egy lerántásért megítélt büntetőt (0-1), a másik oldalon viszont Fülöp ziccerét és Subicz fejesét is bravúrral védte a vépiek fiatal kapusa. A folytatásban mindkét edző sokat cserélt, az első félidő kiegyenlített játéka után immár a Királynál volt többet a labda, a vendégek viszont remekül kontráztak, a szünet után nem sokkal Dala hozta kihagyhatatlan helyzetbe Koszokovits Róbertet, akinek már csak az üres kapuba kellett gurítania (0-2).

Több védenivalója már nem akadt a mérkőzésen sem Horváth Alexnek, sem az őt váltó Király Mátyásnak, odaát viszont Kudron lövésénél és Subicz szöglet utáni veszélyes perdítésénél is jól avatkozott közbe Molnár, így a vépiek a lefújásig megőrizték előnyüket.  

Hír a felnőtt csapatunkról, hogy elkészült az országos Magyar Kupa Vas megyei I. fordulójának sorsolása, ezek szerint augusztus 2-án 18.00-tól a Csörnöc-Gyöngye Vasvár VSE gárdáját fogadjuk. 


Király SE-Vép VSE 0-2 (0-1). - Király Sportlétesítmény, felkészülési labdarúgó-mérkőzés, vezette: Bazsó F. 


Király SE: Horváth A. - Kondákor, Subicz, Lakosi, Devecseri - Kovács Zs., Nyári, Kalmár - Fülöp I., Szabó Z., Fábián. Edző: Hegyi László. Csereként pályára lépett még: Bokor Á., Kiss K., Beke, Kudron, Hertelendi, Kovács B., Takács D., Reseterits, Márffy M., Király M. 


Vép: Molnár G. - Szilvás Á., Wágner R., Auer Á., Kovács D. - Dancs Z., Balikó D., Bezdi Sz. - Koszokovits Kevin, Dala M., Koszokovits Róbert. Edző: Török Richárd. Csereként pályára lépett még: Szijártó B., Szalai M., Pogácsás, Berta, Cseresznyák. 

Gól: Balikó, Koszokovits R.  

Kapcsolódó témák: Felnőtt labdarúgás
Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
141234567
15891011121314
1615161718192021
1722232425262728
182930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek