Hírek
vissza
2022/531

Csütörtökön kupadöntő!

Csütörtökön kupadöntő!

Csütörtökön 18.00-tól a Rohonci úti Haladás Sportkomplexumban kerül sor a Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupa döntőjére, amelyben csapatunk a megyei II. Déli-csoportjának másodikjával, a Tutitextil-Körmend VSE-vel találkozik. 

 

 

A mieink a hétvégén lejátszották utolsó bajnoki mérkőzésüket, sőt a Kőszeg elleni gól nélküli hazai döntetlent követően át is vették a bajnoki ezüstérmeket. A körmendiekre még vár két forduló a megyei II-ben, ahol harcban vannak a feljutásért.

A Király SE-ben Fábián Bálint nemrég műtéten esett át, ő nem játszhat, Halmosi Péter pedig túl van egy betegségen, és csütörtökön várhatóan már leülhet a kispadra. Vezetőedzőnket, Hegyi Lászlót arról kérdeztünk, mire számít a döntőben?

- Csapatunk történetében ez az első kupadöntős szereplés, így biztos nem meglepetés, ha azt mondom: nagyon szeretnénk megnyerni a trófeát. Amit akkor fogunk tudni véghez vinni, ha végig koncentráltan, fegyelmezetten, maximális erőbedobással és odaadással futballozunk. Tiszteljük az ellenfelünket, ezzel együtt a pályán szeretnénk bebizonyítani, hogy a miénk a jobb csapat - osztotta meg várakozásait Hegyi László.

Szurkolóinknak szóló információ, hogy a Király SE drukkereinek a szervezők az A15-ös és A12-es szektorokat jelölték ki a stadionban - ez a komplexum Perint-patak felőli része, a VIP-szektortól északra - , ezek megközelítése a Bartók Béla körút felőli bejáraton lehetséges. 

A mérkőzés alatt büfé üzemel, a kupadöntőre a belépés ingyenes!

Kapcsolódó témák: Felnőtt labdarúgás
Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
141234567
15891011121314
1615161718192021
1722232425262728
182930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek