Hírek
vissza
2025/1123

Az U16 Dorogon tudott nyerni, hat gólt szerezveSzerző: Németh Zsolt

Az U16 Dorogon tudott nyerni, hat gólt szerezve

Az U16-os gárda a mérkőzésen belül hullámzóan játszott, de összességében megérdemelten nyert idegenben, a Dorog ellen.

U17-es csapatunk mezőnyben most is jól teljesített, de a kapu előtt nem sikerül az összpontosítás, ezúttal is elmaradtak a jó befejezések, így vereség lett a vége. A fiúk nagy része másnap az U19-ben is pályára lépett ismét idegenben, és a kettős terhelés túl soknak bizonyult ezen a hétvégén.

MLSZ Regionális Kiemelt nyugat U16

Dorogi FC - Király SE 4-6 (1-3)

Összeállítás: Petneházi Á.; Várkonyi Cs.; Borbély L.; Nagy Z.; Imre B.; Horváth H.; Iván Cs.; Sodics M.; Hegyi M.; Viola K.; Kerék B.

Keretben: Manó K.; Schimmer M.; Németh B.

Gólszerzők: Hegyi M. 2x; Viola K; Kerék B.; Sodics M.

Asszisztok: Sodics M. 2x; Iván Cs.; Manó K.

 

Hangya Erik jelentése:

„Egy fizikális és jól szervezett csapat ellen léptünk pályára idegenben. A mérkőzés eleje kicsit kapkodó és csapongó volt mind a két oldalt, aztán egy negyedóra elteltével sikerült megszerezni a mérkőzés irányítását és nagyon gyorsan három gólt is szereztünk. Ezek után is megvoltak a lehetőségeink, de vagy az ellenfél kapusa védett nagyot, vagy mi nem hoztunk jó döntést az utolsó harmadban. A félidő vége előtt egy elcsúszásunkat kihasználta a hazai csapat és szépítettek a szünet előtt. A második játékrészt sikerült ismét jól kezdenünk, nagyon gyorsan betaláltunk. Ezt követően ismét az előző félidő forgatókönyve következett, hiába volt több helyzetünk is rendre rosszul döntöttünk, vagy kicsin múlt a gólszerzés. Az ellenfél egy kontratámadás után kiharcolt szabadrúgásból szépíteni tudott. Ekkor tekertünk egyet a tempón és két gólt is szereztünk ismét nagyon rövid időn belül. Sajnos a mérkőzés végjátékában mind hátul, mind elöl kényelmesek lettünk. Nem engedhetjük meg azt, hogy már “lezárt” mérkőzéseket tegyünk magunknak izgalmassá, ahogy a mai napon. A csapat megmutatta, hogy mind védekezésben, mind támadásban képesek magas szinten játszani, azt a koncentrációt kell fent tartanunk kilencven percig, mivel a mérkőzés nagy részét kontrol alatt tartottuk és szépen játszottunk! Két forduló van vissza az őszi fél-szezonból, amelyek kulcsfontosságúak lesznek, hogy jól zárjuk le az első szezon részt.”

 

 

MLSZ Regionális U17 Kiemelt Nyugat 11. forduló

Üstökös FC Győr – Király SE 2-0 (1-0)

 

Tóth Do. – Gerencsér (Molnár 59.), TURCZI, Őri, BORBÉLY (Szász 46.) – Tóth Dé., Szabó Z. (Kolompár 46.) – Major (Puporka 69.), Somfalvi (Harangozó 79.), Karvalics – VIOLA (SODICS 46.)

 

Kovács Zsolt értékelése:

„Péntek délután Győrben játszottuk soron következő mérkőzésünket. Sajnos a találkozó elejét kifejezetten rosszul kezdtük: a havas eső, a konténeröltöző, a kicsi és keskeny műfüves pálya, valamint a mérkőzésről késő játékvezetők mind olyan tényezők voltak, amelyekre a hazai csapat reagált jobban. Ez azonban nem mentség, és ezt a játékosoknak is meg kell érteniük.

Nagyjából tíz perc elteltével átvettük a mérkőzés irányítását: többet birtokoltuk a labdát, többször tudtunk az ellenfél mögé kerülni, és ekkor már egyértelműen mi kontrolláltuk a játékot. Aztán a semmiből kaptunk egy teljesen elkerülhető gólt – egy kapuskirúgást nézett el a belső védőnk, amit a hazaiak könyörtelenül kihasználtak. A játék képe viszont ezt követően sem változott, az utolsó negyedórában pedig már konkrétan beszorítottuk őket, ziccereink voltak, mégsem sikerült betalálni öt méterről sem.

A félidő sajnos nem jött jókor, de próbáltunk frissíteni és stabilizálni a középpályát. A második játékrész forgatókönyve szinte teljesen megegyezett az elsőével: a hazaiak ismét jobban kezdték, majd fokozatosan átvettük az irányítást, és egyre nagyobb nyomást helyeztünk rájuk. Ott voltunk az ellenfél tizenhatosán belül folyamatosan, de teljesen hatástalanok voltunk. Ha nem a kapust tettük naggyá, akkor eggyel többet toltunk a labdán, vagy rossz döntést hoztunk. Aztán – ahogy lenni szokott – egy semmiből jövő szöglet után újabb gólt kaptunk.

Őszintén szólva nagyon nehéz már bármit mondani. Ötödik mérkőzés óta nem kapunk akciógólt, mégis vereségekkel jövünk le a pályáról. Hiába építjük fel jól a játékot, hiába vagyunk fölényben, hiába jutunk el rendre az ellenfél kapuja elé, egyszerűen képtelenek vagyunk betalálni. Teljesen érthetetlen és rendkívül frusztráló, hogy a héten az edzéseken kimagasló intenzitással és minőséggel dolgozunk, aztán eljön a meccs napja, és minden kifelé pattan, minden rossz döntést gólokkal büntet az ellenfél, mi pedig ugyanazokba a hibákba sétálunk bele.

Sok időnk pihenni nincs, mert holnap reggel már az U19-es csapatban kell szerepelnie a játékosoknak. Most már nem kifogásokra, hanem könyörtelen összpontosításra és határozottságra van szükség.”

 

 

MLSZ Regionális U19 Kiemelt Nyugat 11. forduló

Griff & Bulls SE - Király SE 8-0 (3-0)

Összeállítás: Tóth-V. Cs., Gerencsér Z. (Lajos B. 46.), Turczi D., Bakucz D., Sodics T., Tóth Dé. (Tóth Do. 46.), Szabó Z., Harangozó M., Molnár Á., Major L., Salamon M.

 

Mátyás Róbert értékelése:

„Fájdalmas vereség volt, és nehéz megmagyarázni ezt az eredményt. Egy dolog viszont teljesen egyértelmű, nagyon nehéz időszakon megyünk keresztül, ami a mai mérkőzésen is megmutatkozott. Sok játékosunk beteg vagy sérült, és ez komolyan befolyásolja a teljesítményünket. 

A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a csapat nagy része már előző nap is idegenbeli mérkőzést játszott az U17-ben, ma pedig újra pályára kellett lépniük az U19-ben. Két kemény meccs két nap alatt.

Ez a szokatlan terhelés mentális és fizikai fáradtsághoz vezetett, ami a mérkőzés egészében nyomot hagyott. A koncentráció ingadozott, lassabban reagáltunk, és nem volt meg az a frissesség, ami ahhoz kell, hogy stabilan és agresszívan védekezzünk vagy gyorsan váltsunk támadásba. 

A mai napon a hibák nagy része nem taktikából, hanem fáradtságból és mentális terhelésből fakadt.”

Képek

Kiemelt videó
Így zajlott az ötödik Tigris Kupa tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
051
062345678
079101112131415
0816171819202122
09232425262728
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek