Hírek
vissza
2023/113

Bemutatkozás és tapasztalatszerzés OlaszországbanSzerző: Németh Zsolt

Bemutatkozás és tapasztalatszerzés Olaszországban

 

A Parma invitálására háromnapos szakmai úton vett részt Király Gábor és egyesületünk szakmai vezetője, Hajmási Milán. Az összekapcsolódási pont Berta Barnabás volt, ő közvetítette az olasz klub megkeresését, amit örömmel, nyitottsággal fogadott a Király SE, ennek volt köszönhető a mostani meghívás, amely nagyon tartalmas három napot hozott.

 

 

Király Gábor és Hajmási Milán az első napon a San Siroban tekintette meg az Inter-Parma kupamérkőzést. Másnap pedig a Parma edzőközpontjában ismerkedhettek az olasz klub és az ottani utánpótlás felépítésével, szakmai működésével. Testközelből láthatták a különböző korosztályok edzéseit és láthatták a felnőtt bázis működését is. Az olaszok kérésére Király Gábor prezentációval mutatta be a Király SE működését, képzőmunkáját.

A két klub munkatársai egy jövőbemutató, stratégiai együttműködés első lépésének tekintik ezt a találkozást, amelyet a tervek szerint kölcsönös invitálás követhet majd különböző nemzetközi tornákra akár Olaszországban, akár a Király Sportlétesítményben. És várható olyan nemzetközi program is, amiben közösen vesznek részt a felek. A folytatásra mindkét klub nyitott, az együttműködés további módjait közösen kell megtalálni.

 

Hajmási Milán, a Király SE szakmai vezetője is előre mutatónak értékelte az utazást és az ott tapasztaltakat:

 

 – Mindenképpen egy stratégiai együttműködés első lépéseként tekinthetünk erre a tanulmányútra. A kapcsolatunk a jövőben kiszélesedhet és mindkét fél számára hasznos partnerséggé válhat.

Bepillantást kaptunk az ottani akadémia felépítésébe, működésébe, voltak olyan területei a munkának, amelyekbe mélyebb betekintést is adtak nekünk. Bízom abban, hogy ez a jövőben folytatódni fog, erre mindkét oldalon van szándék. Elsősorban olyan stratégiai pontokról egyeztettünk most, amelyek meghatározhatják a későbbi közös munkát. Mi is bemutattuk a saját egyesületünk felépítését, működését és céljait, ők pedig azokat a területeket világították meg, amelyekben együtt tudunk majd működni.

Tartalmas és értékes napokon vagyunk túl, amelyek során U9-től U16-ig láttunk kinti tréningeket, de voltunk a felnőtt csapat edzésén is és találkoztunk az ott játszó magyar utánpótlás válogatott játékossal, Balogh Botonddal is.

 

Képek

Kiemelt videó
Tigris Kupa U11 tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
521
012345678
029101112131415
0316171819202122
0423242526272829
053031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek