Kovács Zsolt jelentései:
SC Sopron - Király SE 0-4 (0-1)
Borhy Zs (Tóth D, 46') - SZABÓ B, Németh M, Turczi D, Paukovits M (Tanai F, 60') - TÓTH D - KOLOMPÁR Z, Őri B, Somfalvi Á (Harangozó M, 60'), Molnár Á (Ivancsics B, 46') - Puporka A (Szabó Z, 46')
Gólok: Somfalvi, Kolompár, Szabó Z., Harangozó
„A mérkőzés teljes egészében nagy fölényben játszottunk, fázisonként folyamatosan javult a csapat játékunk előrefelé, védekezésben pedig nagyon szervezett, fegyelmezett volt a csapat.
Az első félidőben akadt probléma a támadások felépítésével, lassan, ritmustalanul játszottunk, ami a felkészülés ezen szakaszán érthető, ráadásul a nagy meleg és a műfüves borítás sem könnyítette meg a helyzetet.
Somfalvi fejesével előnnyel mentünk szünetre.
A félidőben történt személyi változások nagy lendületet adtak a csapatnak, jól használtuk az ellenfél védelme mögötti területeket, amiből három üres kapus gólt szereztünk.
Először Iváncsics végzett el egy szabadrúgást gyorsan, Kolompár remekül indult a védővonal mögé, aki a kifutó kapus mellett fejjel eltolta a labdát és az üres kapuba passzolt. Majd egy magas pressing után Szabó Zalán csent el egy labdát a kapustól, a lecsorgó labda Kolompár elé pattant, aki kiszolgálta a labdát szerző társát és az üres kapuba gurított. A hajrában még egy kontra végén újra Kolompár lépett ki és önzetlenül passzolt keresztbe a hosszú oldalon érkező Harangozó elé.
A mérkőzés második félidejére minden csapatrészben javultunk, az ellenfelet távol tartottuk a kapunktól, fegyelmezetten hoztuk nullára a találkozót, támadásban pedig jó döntéseket hoztunk, mentálisan és fizikálisan az ellenfél fölé kerekedtünk.”
Király SE - DSM Hartberg 2-3 (1-1)
Tóth Do. (Borhy 46.p.) - Szabó Z. (Tanai 46.p.), NÉMETH, Turczi, SZABÓ B.- Tóth Dé. (Tancsics 30.p.) - KOLOMPÁR, Őri, SOMFALVI, Molnár (Major 46.p.) - Puporka
Gólok: Molnár 4.p., Tancsics 48.p.
„Kedd délután hazai pályán az osztrák Hartberg akadémiai csapata volt a soron következő felkészülési ellenfelünk. Már az első percekben kiderült, hogy ellenfelünk magasabb minőséget képvisel: az egész mérkőzésen óriási iramot diktáltak, rendkívül labdabiztosan, kevés érintővel futballoztak, és labdavesztés után azonnal erős nyomást helyeztek ránk.
Mindezek ellenére úgy érzem, a találkozó nagy részében sikerült eltüntetni a különbségeket. Mindkét félidő elején szépen felépített átmenet után szereztünk gólt. Bár az osztrák csapat helyenként nyomasztó labdabirtoklási fölényben volt, ez a helyzetek számában nem mutatkozott meg. Csapatvédekezésünk szervezetten működött, nem igazán tudtak minket megbontani, így ebből nem is tudtak betalálni – ez mindenképpen óriási pozitívum.
Negatívumként viszont ki kell emelni, hogy az egyéni védekezésünk helyenként nem volt megfelelő, és az ellenfél góljait súlyos egyéni hibák előzték meg.
Összességében rendkívül hasznos edzőmérkőzésen vagyunk túl, amely komoly tanulópénzt jelentett számunkra. Köszönjük a Hartberg csapatának a lehetőséget! Saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, milyen iramban lehet és kell futballozni ezen a szinten. Labdabirtoklásban még kevésbé voltunk aktívak, de ezen csak mi tudunk javítani: ha edzéseken is ilyen intenzitással próbálunk játszani, nagyot léphetünk előre. Ha a játékosok ebből az iramból akár csak egy részét magukkal viszik a mindennapi munkába, máris rengeteget fejlődtünk.”