Hírek
vissza
2024/926

A Vép látogat pénteken a Király SportlétesítménybeSzerző: Németh Zsolt

A Vép látogat pénteken a Király Sportlétesítménybe

Az Alpok-Zirkon Vép VSE lesz Hegyi László csapatának vendége a Vas Vármegyei labdarúgó bajnokság 7. fordulójában. A találkozó 19 órakor kezdődik a Király Sportlétesítményben. A mérkőzés játékvezetője Sebesi Patrik lesz, asszisztensei pedig Erős Botond és Gersei Tamás.

A vépiek az elmúlt idényekben rendre komoly ellenfelei voltak a bajnokság szereplőinek, így a Király SE együttesének is. Legutóbb épp a mieinkkel azonos pontszámmal, de rosszabb gólkülönbséggel végeztek a dobogó harmadik fokán. Ebben a szezonban viszont messze nem állnak ilyen jól, hiszen mindössze két döntetlenre futotta öt mérkőzésből, így kettő ponttal az utolsó előtti helyen állnak a tabellán.

Az első fordulóban Csákánydoroszlóban jártak, ahol a 95. percben szépítettek, de 2-1-re kikaptak. A 2. fordulóból elmaradt a szezont jól indító Körmendi FC elleni hazai meccsük, majd Vasvárra mentek, ahol 1-1-es döntetlent értek el Tama Gergő egyenlítő góljának köszönhetően. A 4. fordulóban játszották első hazai meccsüket az új szezonban, de ez sem hozott szerencsét, mert a Csepreg 1-0-ra győzni tudott Vépen. Az ISA Haladás vendégeként hat gólt kaptak majd hazai pályán is megszerezték első pontjukat, méghozzá a Szarvaskend ellen. Akár három pontot is begyűjthettek volna, de a vendégek a 75. percben egyenlítettek, így 3-3-as döntetlen született.

A vépiek számára némi előnyt jelenthet pénteken, hogy bár ők is állnak még a Halmosi Zoltán Vas Vármegyei Kupában, szerdán mégsem léptek pályára. A Szeleste-Pósfa SE elleni meccsüket október 2-án rendezik meg.

A Király SE Simaságra látogatott, ahol Hegyi László igyekezett elosztani a játékperceket, hiszen két nap után ismét pályára lép csapata.

A bajnokságban legutóbb szintén idegenben szerzett három pontot a Király, Celldömölkön sikerült jó játékkal nyerni, 4-0 arányban.

Általában nagy csatát ígér a pénteki párosítás, és biztos, hogy a vépiek korábbinál gyengébb szériája sem tart örökké, biztosan szeretnék ők is megtörni ezt. Ezért minden bizonnyal izgalmas, jó mérkőzés várja a nézőket pénteken, 19 órától a Király Sportlétesítményben.

Kapcsolódó témák: Felnőtt labdarúgás
Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
40123456
4178910111213
4214151617181920
4321222324252627
4428293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek