Hírek
vissza
2023/421

A szezon rangadója következik a Haladás StadionbanSzerző: Németh Zsolt

A szezon rangadója következik a Haladás Stadionban

 

Szombaton, 17 órától indul útjára a labda a stadionban, ahová belépőjegy nélkül várják a szurkolókat, érdeklődőket. A Rohonci út felől lehet majd belépni, a C és D szektorban foglalhatnak majd helyet az érkezők. A Szombathelyi Haladás VSE – Király SE találkozót Boda György vezeti, a két asszisztens Nagy Barnabás és Tóth Csaba János lesz.

 

 

Ritkán látható olyan egy tabellán, mint ami a 25. forduló előtt a vasi elsőosztályú bajnokság élén látszik. A két gárda teljesen azonos mérleggel, 67 ponttal, 24 győzelemmel, 1-1 döntetlennel és szintén 1-1 vereséggel áll az első két helyen, ráadásul a rúgott és kapott gólok száma is pontosan megegyezik, 84 és 13. Az egál csak azért nem teljeskörű, mert a Haladás VSE ősszel győzni tudott a Király Sportlétesítményben, így az egymás elleni eredmény az ő javukra billenti a mérleget, egy döntetlennel is ők lennének előnyösebb helyzetben. Különösen akkor, ha feltételezzük, hogy a hátralévő fordulókban azonos számú pontot szerez a két gárda.

Éppen ezért, Halmosi Péterék számára csak a győzelem lehet a cél ezen a találkozón.

 

Október 15-én találkozott a két gárda a bajnokság első felében, Ferencz Zoltán és Szenczi Bence lőtte a HVSE két gólját, amivel elvitték a három pontot a Királyból.

Ez eddig az egyetlen veresége Hegyi László csapatának ebben az idényben. A legutóbbi fordulóig ezen kívül nem vesztett pontot a gárda, aztán jött legutóbb a Vép elleni, hazai 2-2-es döntetlen.

 

A HVSE még az első fordulóban ikszelt Celldömölkön, ahol 3-3 lett a meccs vége. Egyetlen vereségüket ők is hazai pályán szenvedték el március 25-én, amikor a Rábapatyi KSK győzött 2-0-ra a Kondics úti pályán.

 

A Haladás VSE legeredményesebb gólszerzője jelen pillanatban Szenczi Bence, aki már 20 találatot jegyez, 19-cel követi őt Pap Márton. Ferencz Zoltán pedig 14 gólos.

 

Vendég oldalon Halmosi Péter neve mellett áll a legtöbb, 17 gól, Reseterits Bálint pedig 15 találatnál tart. Csákvári Zsolt, aki sérülés miatt a Vép ellen nem lépett pályára, 12 gólt szerzett eddig.

 

A mérkőzés előtti hét programja nem változott, ugyanúgy készülünk, mint eddig minden találkozóra. – mondta Hegyi László, a Király SE vezetőedzője. – A lényeg, hogy a kisebb sérülések rendbe jöjjenek, és a legfontosabb az, hogy a srácok ne lihegjék túl a mérkőzést. Természetesen egy rangadóról beszélünk, de a 90 percben akkor is csak futballozni kell és a célunk az, hogy ebből a mérkőzésből jól jöjjünk ki.

Természetesen mentálisan is készülünk a meccsre, hiszen minden bizonnyal nagy lesz az érdeklődés, és vannak, akik még nem játszottak nagyobb közönség előtt. Szeretnénk fejben és koncentrációban is teljesen ott lenni ez alatt a 90 perc alatt.

 

 

A két csapat szoros versenyfutásán kívül a népes közönség mellett szól az is, hogy várhatóan az időjárás is megtiszteli a találkozót, mert a meteorológusok előrejelzései szerint csapadékmentes, többnyire napos idő lesz szombaton délután, 20 fok körüli maximummal.

 

Kapcsolódó témák: Felnőtt labdarúgás

Képek

Kiemelt videó
Ilyen volt a 4. Tigris Kupa a Répce Sportcsarnokban tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
141234567
15891011121314
1615161718192021
1722232425262728
182930
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek