Hírek
vissza
2023/915

A sikeres kupaforduló után bajnoki meccs vár a Király SE csapatára a hétvégénSzerző: Németh Zsolt

A sikeres kupaforduló után bajnoki meccs vár a Király SE csapatára a hétvégén

A CVSE-Vulkánfürdő lesz a vendég a Király Sportlétesítményben szombaton, ahol 17 órakor kezdődik az ötödik bajnoki forduló mérkőzése Sebesi Patrik játékvezetésével. Két asszisztense Erős Botond és Döbrösi Levente lesz.

A celliek a tavalyi negyedik hely után jól kezdték az új idényt, hiszen az első meccsen idegenben, Körmenden tudtak nyerni 2-1-re, majd hazai pályán győzték le 2-0-ra a szentgotthárdiakat. Vépen viszont ők kaptak két gólt úgy, hogy egyet sem rúgtak, a negyedik fordulóban pedig otthon szenvedtek vereséget, mert a Vasvár 2-1-re győzni tudott ellenük, a szépítő gól is csak a 92. percben született. Így négy meccs után hat ponttal, öt rúgott és ugyanannyi kapott góllal a 8. helyen áll a tabellán Takács Gábor együttese. Minden bizonnyal érdekes lesz a mérkőzés Czöndör Gergő számára, aki az előző szezonban még Celldömölkön játszott, a csapat legjobb góllövője volt 28 találattal. Ebben az idényben viszont már a Király SE együttesét erősíti a fiatal csatár.

A házigazda eddigi négy bajnoki meccséből hármat megnyert, és ezeken gólt sem kapott. A Nádasd ellen 12-0 volt a végeredmény, Rábapatyon 3-0 Bükön pedig 5-0. A Söpte ellen viszont az egyenlítésért is meg kellett küzdenie a csapatnak, a 2-2-es végeredmény a 93. percben alakult ki.

Jó alaphangot adhat a szombati meccsre a Király SE szerdai kupasikere, hiszen magabiztosan, kilenc gólt rúgva léptek tovább Halmosiék. A két csapat még akár abban a sorozatban is találkozhat újra, mert a celliek is sikeresek voltak szerdán. Ők Rumban nyertek 5-1-re és jutottak a megyei kupa 4. körébe.

A Király SE - CVSE-Vulkánfürdő banoki mérkőzés tehát szombaton, 17 órakor kezdődik a Király Sportlétesítményben.

Kapcsolódó témák: Felnőtt labdarúgás

Képek

Kiemelt videó
Tigris Kupa U11 tovább
Eseménynaptár
hétHKSZECSPSZOV
48123
4945678910
5011121314151617
5118192021222324
5225262728293031
Király induló
Irigy Hónaljmirigy - Szombathelyi Tigrisek